Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Holdosi József: A falu szívéből számkivetve
a fiút képzelte Csorba helyébe, az ő csókjait érezte, az ő vesszője nyomulását mélyébe, őt becézte, simogatta, hívogatta az ölébe. Elámult az utca, amikor Rozi elmesélte, hogy bement a Kánya házba, és tükröt kért, és ő hiába kérdezte tőle, hogy minek, csak rejtélyesen mosolygott. Nézte a koszos arcát a tükörben, a pókhálós kendőt:- Istenem, hova jutottam, mi lett belőlem, csoda, hogy el nem szaladt az a fiú, amikor meglátott így, mint egy boszorkányt. Felvette a menyasszonyi ruháját. A Várkertig futott. A tisztáson most is ott találta a fiút. Kilépett a fák közül, és elindult felé. A fiú ránézett, felkelt, s ahogy közeledett hozzá, egyre nőtt. A feje a fák tetejéig nyúlt fel, karjaival körül tudta volna ölelni az erdőt, lábai megnyúltak, mint a dióverő pózna, hímvesszeje ágyúnyi nagyságúra, s egyik combjáról a másikra lottyant.- Csendőrök! Csendőrök! - kiabált az asszony. A fiú eltűnt. Hazaballagott. Másnap reggel sorra látogatta az asszonyokat, meghallgatta problémáikat, jókat nevetett, és szidta a férfiakat, csak ha a szerelemről beszéltek, akkor lett homályos a szeme.- Rendbe jött a Csorbáné, csoda történt - mondogatták. ” (Kányák) Kányák esetében más a helyzet: ők meghatározott mítoszi koordináták között mozognak: kiválasztottság (koronás kígyók, predesztináltság; Séta Fáni átka). Ez a Séta Fáni átka rajtatok, ő átkozta meg a Kánya családot, amikor apátok a parasztlányt, a Gyura Rozit vette el, nem őt. Az utolsó leágazottatok, az unokáitok, ükunokáitok is örökké szerencsétlenek lesznek, bármibe fognak, nem sikerül, megátkozzátok azt a percet is, amikor apátok elvette a parasztlányt. Az ő átka miatt vannak a koronás kígyók a szelencebokraitokban, valahányszor egy Kánya meghal, egy kígyó is, mindaddig, amíg egy Kánya is van a földön. Szörnyű átok, de rajta is fogott, beleugrott a közös kútba, fólpuffadt, mint egy béka. A temető melletti árokba kaparták el." (Kányák) Az anya szerepe A Kánya családot sújtó átokkal szemben már úgy neveli fiát, hogy az tagadja meg cigány származását, ezt pedig csak tanulás révén érheti el. Ennek tragikus voltát írtam meg Cigánymózes című kisregényemben. Amiről részletesen szólnom kell, hogy jutottam el származásom vállalásáig. Előbb megtanított olvasni, mielőtt az általános iskolát megkezdtem volna: „Csak így kerülheted el, hogy azt mondják rád, hogy cigány, többnek kell lenned a falubelieknél is, idővel elérheted, hogy kikerülsz a Cigányutcából is!” Apám harminc évesen szívinfarktusban meghalt, így anyám egyedül nevelte fel öcsémet és engem. A továbbiakban csak saját utamat mondom el, öcsémről annyit, hogy elektrolakatos szakmát tanult, családot alapított. Míg az utcabeli fiúk tarisznyában hordták a tanszereiket, én bőrtáskában, anyám ekkor már a közeli város cipőgyárában dolgozott, annak a könyvtárából hozta ki számomra a könyveket. 53
