Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Írottkő Stúdió
VI ÍROTTKŐ STÚDIÓ Kumar aznap este sokáig forgolódott az ágyában. A délutáni álom-utazásról gondolkodott - már amennyire ezt kora és tapasztalata megengedte. Nemsokára újra elnyomta az álom. Mélyen aludt. Kemény pádon ocsúdott fel. Az úttest túloldalán, vele szemközt egy fiatal pár csókolózott. Úgy cuppogtak a nyelvükkel (nyilvánvalóan kezdők voltak még), mintha bort kóstolnának. Kumar, a most már tapasztaltabb álmodó (mert az egyszer mégiscsak több, mint a soha!) egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy nem apjának kertjében vagy a saját ágyában ébredt. Mivel élőben eddig még nem látott ölelkező párt (a tévébeli szerelem nem valódi, tudja ezt már az ötéves is), odalopakodott a fülig szerelmesekhez. Megállt egy vörös lombú fa koronájánál, és a félárnyékban rejtőzve némán figyelte a fejleményeket. A pár gyengéden simogatta egymást, a másik blúza alatt matattak, mosolyogtak, nevetgéltek és... Ekkor Kumar észrevette, hogy egyikük ruhája sincs mái begombolva.- Nem tudtam, hogy a parkban is lehet szeretkezni - nyugtázta magában, hűvösen, vagy mondjuk így: cool. Pimpilimpije azonban korántsem volt cool, magasba lendült, a felhők felé. A vér kiiltetőn áramlott Kumar egész testében. Zúgott a füle. Egy pillanatra megfeledkezett magáról, és rátaposott egy száraz ágacskára, amelyet egy figyelmetlen japán kertész elmulasztott elsöpörni a park reggeli rendezésekor. A gimnazisták sértődötten hagyták abba játékukat, amikor észrevették a leskelődőt, aki megzavarta légyottjukat, és elfutottak. Kumar ügyetlensége miatt elszégyellte magát.-Játékukat egy kis papírszobában fejezték be - vélte a fiú most, amikor betöltötte a tizenhatodik évét. Ez a Kyoto előkelő negyedében fekvő park volt a világon az egyedüli olyan hely, ahol Kumar kétszer is felébredt. Második alkalommal, tizennégy évvel később, a park nyugati bejáratánál lévő vasútállomáson találta magát. A parkot azonnal felismerte, az előző jelenet mélyen bevésődött az emlékezetébe. Most (miután fellapozta Freud és Adler könyveit) arra gondolt, vajon véletlenül került-e ide? Indiai neveltetése arra tanította, hogy semmi sem véletlen. Szabadidejében néha ellátogatott a bombayi brit kulturális klubba. Ott arra jött rá, hogy lehet valami az álmokban, a tudatalattiban és általában a pszichoanalízisben. Egy idő óta kínozta már az a kérdés, van-e az álomnak is tudatalattija. Ahogyan felcseperedett s gyorsabban férfiasodon az osztálytársainál, alig maradt barátja (kinek van ideje barátságra ébredéstől ébredésig?). Próbált magyarázatot találni arra, a statisztikai törvényszerűségek alapján mekkora a valószínűsége annak, hogy kétszer is ugyanott találja magát a „Földön”, leszámítva persze apjának házát és kertjét. Vajon az első erotikus látvány emléke játszott szerepet ebben a mostani esetben? Megállt a halastó felett átívelő hídon, és a tarkálló díszhalakat nézte, amint azok lustán úszkálnak. Egy házaspár kedvesen mosolygott a járókelőkre, és száraz kenyérdarabokat dobált a tóba.- Most tárcsázzam fel Bombayt, s mondjam az otthoniaknak, hogy ébresszenek fel? - gondolta Kumar. - Talán akkor megismerem a valódi Énemet. Nem volt biztos a válaszban. Nyugtalanságát és feszültségét ellensőlyozta a japán harmónia és meditativ hangulat, míg a park sokszínű fái közt járkált. Körmeit rágta és a tarkóját vakarászta, egyenetlen ritmusban lépkedett. Döntött. Telefonálni fog! Elsietett a park széléig és betért az ott álló három fülke közül az elsőbe. Hüvelykujjával megdörzsölte a mutató- és középső ujját, s kezében azon nyomban egy telefonkártya materializálódott.- Koszi, Krisna! - mondta halkan. Felhívta az otthoni számot. Tu-tu-tu, búgott apja mobilja, melyet olcsón szerzett postai kapcsolatainak köszönhetően. Öt-hat búgás után az apa felvette a telefont. /
