Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Molnár András: Kínai novellák

köti fel magát, miután megtalálta Sen-jünt (150.). Amásodik részben folyamatosan Lao Szu útjáról van szó, s a bejegyzések és hozzászólások és visszaigazolások18 is az idézésen alapulnak, ám folytatódik Han felügyelő története (215.), a (madár)vadászat (168.), Sang császár könyvének motívuma (200.), s visszatér az utolsó mesében az első novella két hőse, Van Ming és a boldogtalan mérnök is (216.)... Ez a furcsaság (amely nem is pusztán ismétlések soraként, hanem inkább autointertextualitásként ismerhető fel) ráirányítja a könyv egy érdekes sajátosságára a figyelmet — s ezzel térünk vissza ismét a műfaj kérdéséhez: e könyv kevésbé egy novelláskötetre, hanem sokkal inkább (a Korunk hősére emlékeztető) novellákból álló kisregényre emlékeztet. Ennek érdekes jele a szövegek egy megszokott peritextusának hiánya: a kötet nem tartalmaz tartalomjegyzéket!

Eme „másodlagos”, a szöveg elsődleges (?) szemantikáján túlmutató működés egy érdekes összefüggésrendszerre irányítja a figyelmet. A - majd minden novellában jelen lévő - keresés és vadászat motívuma mindig a - Darva- sira szintén jellemző - halálhoz vezet (az élet értelme „a legbölcsebbek szerint is a halál, és a legbalgábbak szerint is a halál”19), amely viszont mindig a névvel, az emlékezettel, avagy a műalkotással áll kapcsolatban. Ehhez kapcsolódik a beavatás, s természetesen Lao Szu fehérkavicsos útja is. S végső soron a könyv egyik fontos fogalma, a csoda is csak így lesz teljes20, így - a halállal összekapcsolt nyelviségen keresztül — marad meg egyszerre a maga életéből kimutató illetlenségében, és az „igazi” élet központjában. A Csin Akadémia feljegyzései nyomot hagynak (209.), a csodák nyomait, mert egyetlen dolgot lehet csak tudni: „Hogy mindenkinek mesélnie kell egyszer.”21

Összefoglalásképpen így a könyvről csak a következőt állíthatom: nincs mese, ezt a kötetet olvasni kell!

JEGYZETEK

1 DARVASI László, A lojangi kutyavadászok - kínai novellák, Magvető', Budapest, 2002.

2 Uo. 201.

3 Uo. 170.

4 Uo. 62.

5 Uo. 136.

6 Vö.: „Mert [...] lelkünk telve van [...] a szabadság enyhe mámorával. Ámbár ezt sem jól mondom. [...] Csak azt tudom, hogy van egy nagyon mély lerakódás létezésünk alján, [...] ami már végleges [...] ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehoztunk, amit életre hívtunk életünk anyagából [...] Talán a szabadság sem helyénvaló kifejezés itt, mert többről van szó. [...] Az érzékelés szabadságáról, hogy birtokba vehesse a világot. Ehhez nem elég annyi* hogy ne tartsanak semmilyen módon rabságban, hanem még a lelkünk legtitkosabb szerkezetét is meg kell hozzá őrizni sértetlenül.” (OTTLIK Géza, Iskola a határon, Móra Könyvkiadó, 1988. 16-17.)

7 DARVASI, i.m. 73.

8 Uo. 111.

9 Uo. 86.

10 Uo. 217.

11 Vö. uo. 165.

12 Vö. uo. 189.

13 Uo. 166. Kiemelés tőlem - M.A.

14 Uo. 180.

15 Uo. 167. Kiemelés tőlem - M.A.

16 Uo. 189.

476