Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Rákosy Gergely: Nyúltetem I.
krák. Igen, várja őt. Sötét van és fagypont körüli hideg. - Élő krákot még senki emberfia nem látott, legfeljebb krák-darabokat. Karjai elérhetik a húszhuszonöt métert, s két óriás szeme lavórnagyságú, cetgyomorban találtak már közel méteres átmérőjű krákszemeket. A vissza nem térő ámbrás cetekről persze nincs adat és nincs jelzés, de önmagában a tény, hogy a krákok mind a mai napig nem pusztultak ki, sejtetni engedi, hogy sok a vissza nem térő. Előnyök és hátrányok mindkét oldalon, nagyjából kölcsönösen kiegyenlítik egymást. Azokkal a nagy szemekkel a krák csak lát valamit odalenn a koromsötétben, ha ez számunkra felfoghatatlan is. És ideje is van - ő nem fogy ki a levegőből. Az ámbrás cetnek egy levegővétellel kell megoldania az oda-vissza utat, és ami közben van. Viszont gyors, és rettenetes állkapcsú, innen a mellékneve: macrocephalus. Kétségbeesetten gyors és kegyetlen küzdelem zajlik le, a tért: élet vagy halál... Lián Iván soha többé nem tér vissza az ér partjára, a tenger mélységei megigézték, egyre mélyebbre és mélyebbre merészkedett, zúgó nagy sötét csendeken keresztül ereszkedett egyre lejjebb és lejjebb. — Na persze, neki ez az ereszkedés nem ment olyan gyorsan, mint a macrocephalus- nak, hetekig, hónapokig, évekig tartott. — S már éppen azt gondolta magában: „Nincs itt lenn már semmi, csak sötétség és dermesztő hideg” - mikor két óriási, méteres szem meredt rá. Nemhogy mozdulni, gondolkodni sem tudott Lián Iván. Bekrákolt. Igaz ami igaz, a krák is meg volt hökkenve, ilyen kis izét még soha nem látott, s mikor mégis úgy döntött, utánanyúl, Lián már nem volt sehol. Már fenn ült az íróasztalánál, s írta, amit ezután mindig: végtelen hasonlatok szövevényében a tenger élőlényeit valami másra vonatkoztatva. A valami más: Előszó, Utószó, Bevezetés, Zárszó, Hozzászólás, Pályatársi búcsúztató, Sírkőavatási emlékbeszéd, Fotókiállítás megnyitója, Tárlatfelvezetés, Kongresszusi hozzászólás, ilyesmik. Kézzel írt, kusza, gyerekes betűkkel, a tartalom és forma összhangban volt. Később - mikor szerkesztő lett- már a gépeléssel sem igen bíbelődött, egyszerűen facsimile kiadásban jelentette meg prózaverseit. Az előszókat, utószókat, búcsúztatókat, megnyitókat, felvezetéseket és hozzászólásokat. Egyiket a másikkal bízvást fel lehetett cserélni, senki rá nem jött volna a turpisságra: a nyüzsgő tengeri állatok sokaságában elveszett a hallgató, olvasó. Néhány mondat után az olvasó bekrákolt- érdekes jelenség, mivel Lián Iván hasonlat-zuhatagaiban egyetlen állat nem szerepelt soha: a krák... Voltak odafenn elegen, Lián Ivánok, Bardó Margók és mindenféle ezerszínű medúzák. Vagy még sokkal inkább: Medusák - nem Pegazuson lovagoltak, ellenkezőleg: összetört szárnyú, meggyötört, felzabált Pegazusokat emésztettek. A bekebelezett Pegazusok kiszabadítására nem sok remény maradt. Mert: 1) A Pei'seusokat odafónn egyáltalán nem várták tárt karokkal. 2) A kardjukat le kellett volna adniuk. 3) Ha valahogy mégis becsempészték volna, a kacsalábon forgó palota Támogatás-termeiben a nyakazás a legeslegszigorúbban tiltva volt. Mellesleg Gátynak - és sok más társának - csak a kacsalábban maradt hely. Félhomályos folyosók, kopott csigalépcsők, szuette asztalok, rozoga írógépek, volt akiknek csak a csigalépcsőn jutott hely, a fokok keskenyek, az írógép két fokon, ferde helyzetben, csúszásra készen, egy kézzel tehát tartani kellett, testhelyzet guggoló vagy fekvő, a fokok élein. Itt-ott vibráló neonfeliratok, kisbetűvel, nagybetűvel, változó fényintenzitással. 469
