Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Beke György: Cserna vizén zúg a malom

Verseket szavaltak, Lilla-dalokat énekeltek, Lovassy László tanár és felesége készítette fel a diákokat, Boros László kémia-biológia szakos pedig a palotást tanította meg a dévai tanuló ifjúságnak.

Kiállítást is rendeztek, egykori és mai Csokonai-kiadásokból. Kölcsönkérték ismerősöktől a régi könyveket. Kiss Tünde is vitt egy piros kötésű kötetet, még az édesanyja kapta volt ajándékba, leány korában.

Nyitja Tünde a szekrényajtót, mutatja házi könyvtárát. Édesanyja ajándékai, meg ő vásárolta a köteteket.

— Filológusnak készülsz, Tünde?

— Orvos szeretnék lenni. Marosvásárhelyen számítottam felvételizni. De miért kérdezte, hogy filológus akarok-e lenni? Mert sok a könyvem? Nagyon szeretek olvasni.

Alpestesról ketten járnak be naponta a dévai líceum magyar tagozatára: Kiss Tünde, aki érettségi előtt áll és az elsős gimnazista Nagy Attila.

Ingázó család a Kisséké: Tünde Dévára, apja Vajdahunyadra jár be, legtöbbször saját autóján. A hunyadi országút mentén épített csinos családi házat. O hozott ki Alpestesre. Régi ismerősöm, olvasó-író találkozón láttuk már egymást Keresztáron és Déván. Nem az én kedvemért jött el a találkozóra, hanem Márki Zoltánért, együtt diákoskodtak Nagyenyeden.

Kiss Lehel a neve.

Ennek a Lehel névnek története van. Apja nagyon megszerette, s 1928-ban született második fiát így íratta be a községi anyakönyvbe. A segédjegyző készségesen be is írta. Ha Lehel, hát legyen Lehel. Am hazajött szabadságról a jegyző úr, s ő fölöttébb bosszankodott ezen a merészségen. „Lehel név az én anyakönyvemben?!” Kiss Lajos azt mondta, hogy neki a Lehel nagyon megfelel, különben is ő fogja emlegetni ezt a nevet, nem a jegyző úr. Dehát a jegyző nagy úr volt, kiváltképpen akkoriban és Csernakeresztúron! Áthúzta a Lehel nevet, föléje írta, hogy Alexandra. Neki a Sándor jobban tetszett. Kiss Lajos se volt kevésbé nyakas. Most már azért is Lehel! Törvényre került az ügy, vakargatták fejüket a bírók. Egyik így, másik úgy. Hogyan is mondta volna Arany János? „Ilyen ügyről, Lehel-füttyről, mit sem tud a Corpus juris.”

Azért voltak jogászok a dévai törvénybírók, hogy tudják, hová fordulhatnak tanácsért. Ment a levél a Román Akadémiához, a legfőbb tudományos fórumhoz, mondják meg ott, viselhet-e Kiss Lajos csernakeresztúri molnár fia ilyen nevet, hogy Lehel. És jött a válasz: igenis viselhet. A magyar napilapok akkoriban többször írtak erről az ügyről, egyik se látott benne okvetetlenke- dést, hanem a név, a nyelv használatának jogát. Kikerestem a Keleti Újság 1929. január 19-i számát. Egyik cikk címe: „Katasztrofális helyzetben van a zsilvölgyi munkásság.” Mellette egy keretes, fizetett hirdetés a „pöstyéni iszapot” reklamírozza. Fölötte nagy címbetűk adják tudtul, hogy a Román Akadémia állást foglalt a nevek elferdítése ellen. „Közérvényes szabályok szerint az összes kulturált népeknél a családi név tradicionális helyesírással, a család tagjai által szabadon választva használható.” Ilyképpen választható az utónév is. Kiss Lajos fia törvényesen és végérvényesen beírható és beírandó Lehel néven. A választ Bianu akadémikus, vezértitkár írta alá.

Igen, az az Ion Bianu, akivel Bartók Béla már 1913 óta levelezett román népdalgyűjtései ügyében, akinek 1914. szeptember 27-i levelében Bartók arról ír, hogy a háború kitörése szinte megbénította őt, óhajtja, hogy legalább a ma448