Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva
csák, a csirkék, a gácsérok és a kakasok. A férfi-nő viszonyról beszélgetett velük, azok pedig vígan visszakodáltak, csipogtak, gágogtak, kukorékoltak. Duhaj kedvük volt, mert mostanában az udvart szebb nyarakon árnyékba borító eperfa érett, erjedt gyümölcsén éltek. Marie-Therése szintén pityókos volt kissé, mert a puskán kívül a profesz- szor italkészletének egy részére is rátette a kezét. Mámorában megértette a baromfiakat, s nagyvonalúan elnézte nekik, hogy abnormális, fordított poli- gámiában élnek. Alig talált vissza a házba, amikor a sársötét rászakadt a kertre. Odabent ötször nekiment valaminek, mire bejutott a kamrába, ahol emlékezete szerint gyufát és gyertyát raktározott el a kertész. Az apja. Ez a szó elállította káromkodásának zuhatagát, holott fájt a térde, a sípcsontja, sőt, a nagy lisztes köcsög, vagy mi a franc is a földre esett. El is tört annak rendje módja szerint. Ezzel súlyos kár érte, mert nyalókán kívül nyers liszten élt. A liszt főzés nélkül rágcsálható, s ha némi sót, paprikát, levesport nyal hozzá az ember, ételnek vélheti anélkül, hogy a tűzgyújtással küzdene, s vesztene. Mert vesztett, egyre vesztett, a gyufák feje lemorzsolódott, vagy eltörtek. Az apa szó viszont a szívébe markolt. Olyan éles-édes fájdalommal, amit öt éves korában tapasztalt utoljára, amikor szerelmes volt Istenbe. Lehet, hogy valóban a kertész volt az apám? Miért ne? Mindenkinek kell, hogy legyen apja. Nehéz lett volna megszámolnia, hogy anyja hány férfival élt, amíg ő nagylány lett. Megesett, hogy többel egyszerre, a végén pedig az is előfordult - Marie-Therése középiskolás korában hogy némelyik pasast közösen használták. No, egy ilyen eset miatt vesztek össze végleg. Elég régen, vagy huszonöt kilóval ezelőtt. Marie-Therése akkor elköltözött hazulról a szilaj legénnyel, s mamájával a továbbiakban csak véletlenül találkozott az utcán, moziban, vagy áruházban. A kertész volt az igazi apám, szögezte le végérvényesen. Kanemberre nincs szükség, az apa viszont jó. Ha utánaszámol, megállapíthatta volna, hogy a professzor is lehetne az apja. De hát egy ilyen alak! Egy alkalmatlan hím senkinek sem lehet az apja. Végre meggyújtotta a gyertyát s ráragasztotta az asztal közepén fólfor- dított pléhbögre fenekére. Mire jó az apa? Ledobta magáról a professzortól kapott katicabogaras paplanhuzatot, majd meztelenül kibotorkált a ház elé. Csapkodta magán a sűrű, hideg per- metet, és kiabált: — Apám! Apám! Apám! Az angyalok három napig óvták a kertet, pihenés-váltás nélkül. Az angyaloknak ilyesmire nincsen szükségük, többek között ezért olyan titokzatos számukra az emberi lélek. Ugyanabból az anyagból készült - ha szabad ezt a kifejezést használni -, mégis teljesen más... Közben az Illető lomha kérdőjelként kígyózott körülöttük: - Ha egy csöpp tisztesség volna bennetek - nevetett - beismernétek, hogy vesztettetek! Az angyalok hallgattak. Csodálták az Urat türelméért, hogy az Illetőt a történtek után is hagyja fickándozni, s ámultak fólfoghatatlan bölcsességén, 399
