Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Műmelléklet

A szobrok törzsét-testét, a tömbös formát sokszor feloldotta, valahol elvékonyította, szálkássá-szilánkossá oldotta a masszív anyagot, szinte röptette, szélnek eresztette az alapformát. Szobrai sohasem látott fák reinkarnációi, mesebeli őslények, madarak-halak, az ég és a víz mitikus állatainak költői megidézései. Ezeket a lényeket vagy zárt (kiállító)terekben lebegtette-terelte, vagy pedig az erdő, a rét szabad atmoszférájába komponálta.

Varga formavilága nem idézte az embert, csak az ember egykor volt, vagy valamikor a jövőben megvalósuló környezetét, pontosabban: az ember nélküli környezetet. Ez a hiátus számomra egyértelmű véleménye az ember természetpusztító, környezetromboló tevékenységéről. Egyetlen munkája volt/van, ahol két nagymesterre emlékezik, bár személyesen csak egyikkel dolgozhatott együtt, tudhatta barátjának. A „Csontváry és Samu Géza uraknak szeretettel” című kisplasztikája egyszerre idézi Csontváry hajlongó-táncoló cédrusát és Samu formavilágát, a korai halálba torkolló művészsorsok hitükben tántoríthatatlan, mégis magányos alkotóit.

Vargánál az állati-növényi maradványok, a törzsek, testek, a fosszillák és csontvázak vagy hiteles elemekből építkeztek, vagy szakértőket megtévesztő módon voltak összeállítva. Egykori lényekre emlékeztettek és új teremtményeket hozott létre. Van, ahol természethűen épült a csontváz, a borda, a gerincoszlop, a medence. Van, ahol DNS-spirálként kanyargóit, azonosíthatatlan repülő-úszó tárgyakká redukálódott. A lapocka, a kopoltyú, a halbőr és a többi elem mindmind csak ürügy volt, melyből egyfajta „dream land”, gyermekkori mesevilágunk támadt fel. Nála minden csontjáig lecsupaszított, meztelenségében kiszolgáltatott, ismeretlen partokra kivetett. Holtakat idéző, és mégis: örökkön a létet igenlő. Vargánál nagy, szárnyas hajók úsztak az égen, delta-szárnyú repülők zúgtak a vízfodrok alatt, és Noé bárkája partot ért, mert Varga világában minden megtörténhetett.

Varga Géza művészete sohasem volt nárcisztikus, magamutogató - bár mindent lecsupaszított és kitakart hanem felelősséggel bíróan tudott beszélni az ember és a természet kapcsolatáról. Varga nem másolt, hanem teremtett, nem modellált, hanem alkotott. Az ő világa egyedi és hiteles. Ő valamit megértett a nagy körforgásból, művészete pedig tananyag lehet. Ehhez viszont egy, a teljes életművet méltató könyvre van szükség és az ouvre-t részleteiben is bemutató kiállításra.

Ez a szakma felelőssége.

Kozák Csaba