Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Kárpáti Tünde: Kilencvenöt év Ördöge
történet aspektusából csak annyiban érdekes, amennyiben a Molnár-darabok hatvanas évekbeli fogadtatásának társadalmi hátterére mutat rá. A következő' Az ördög premier 1973. május 18-án Veszprémben, a Petőfi Színházban volt. A rendező Valló Péter ekkor „az Emberről legtöbbet tudó szerzők egyikének”31 nevezte Molnárt. Ezt követően 1987. április 17-én a Madách Színházban mutatták be Lengyel György rendezésében. Az akkori kritikák sem vélekedtek másként, csak úgy, hogy ez a darab „egy meghatározott időszak és meghatározott nézőréteg darabja volt”32. Ennek a már húsz éve hallatott véleménynek adja okát Bécsy Tamás Színház című folyóiratbeli tanulmánya.33 Nézete szerint azért olyan nehéz Az ördögöt - és általában a Molnár-darabokat játszani -, mert sajátos stílusban, úgynevezett „mondén szalonkönnyedséggel” lehet csak eredménynyel színpadra vinni őket. Ez a stílus nélkülözi a hangos és nehézkes beszédet, a szenvedélyeket és a szenvedélyességet. Bécsy tanulmányában kimutatta, hogy a nyolcvanas évek színjátszási stílusában viszont épp azon stíluselemek használata volt divatban, amelyek alkalmazása e darabok elavultságának érzetét keltette. A színháztörténész szerint épp a Molnár-darabok e stílushoz kötöttsége akadályozta meg a rendezőket és az utókort abban, hogy ezeket a darabokat „modernizálva” adják elő. E dráma elemzése során Bécsy ismerte fel először — és a szakirodalomban talán mindmáig egyedül - Az ördög és több más Molnár-dráma azon szerkesztési elvét, melynek lényege, hogy nem az író, hanem egy, a cselekménybe épített alak működteti az eseményeket, amely megoldás azért célszerű, mert ez esetben nem kell sem a cselekvés fordulópontjait, sem az alakok be- és kijövetelét lélektanilag vagy akár életbeli valószínűség alapján megvalósítania a szerzőnek, vagyis ez a szerkezeti megoldás óriási játszási lehetőséget ad az író kezébe. Ugyancsak ő mutatott rá Az ördög dialógus-szerkesztésének azon érdekességére is, miszerint az alakok nagyon sokszor valójában nem egymással beszélgetnek, hanem kizárólag olyan mondatokat mondanak, amelyek csakis a kívülálló közönségnek szólnak. Nagyrészt ebből a szerkesztésmódból fakad a stíluskötöttség, ugyanis ezeket a jobbára szellemes bemondásokat tartalmazó replikákat csak könnyed szalonstílusban lehet elmondani úgy, hogy kiderüljön belőlük, hogy ezek valójában nem a cselekmény előrevitelét, hanem csupán a befogadó szórakoztatását szolgálják. Ennek a dramaturgiai elemnek a fel nem ismerése és a darab karikíro- zásától való félelem (amely ezt a dramaturgiai megkötöttséget oldani tudná) vezette oda a rendezőket, hogy egy szellemiségében el nem avult mű évtizedekkel a keletkezése után avíttnak tűnt. Az Újreneszánsz Színház 1999. július 3-i (rendezte: Trömböczky Péter), illetve 2000. augusztus 4-i (a rendező ugyancsak Trömböczky Péter) felújítása sem volt fogékony a fenti szerkesztésmódból következő előadás megrendezésére, de ugyanez mondható el sajnos részben az egri Gárdonyi Géza Színház 2001. november 16-i (rendező: Csiszár Imre) és részben a darab fogadtatástörténetének eddigi utolsó állomását jelentő Radnóti Színház 2002. április 8-i (rendező: Forgács Péter) előadásáról is. Az ördög a nyolcvanas évek végén nem csak színház- és irodalomtudományi aspektusból, de nyelvészeti - stílustani - megközelítésből is górcső alá vettetett. Madarászná Marossy Ágnes abból az Osváth Béla-i megállapításból indult ki, hogy „»Az ördög« igazi impresszionista dráma”34, tanulmányában 370
