Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Márfai Molnár Miklós: Az imaginárius olvasó

ment of Religion as Studied in Saint Catherina of Genova and her Firends I-II. (London-New York, 1909.); F. Brulamacchi: L’Epistole della serafica Ver- gine Sa. Caterina da siena (Lucca-Siena, 1721.) Ahogy Fülep maga is utal rá, a firenzei filozófus-kör vezető' személyiségei, Giovanni Amendola és Giovanni Papini vallástörténeti sorozatot szándékoztak indítani, melybe Fülepet is szerették volna bevonni. G. Amendola így írt Fülepnek 1910 októberi levelében: >A folyóirat januárban meglesz. Nem egészen olyan lesz, mint amiről múlt tavasszal beszéltem Önnek. (...) Évi hat füzet lesz, teoretikus és történeti részszel. A teoretikus résznek a következő pontos feladata lenne: Itália vallástörténetének feldolgozása, amelyet legnagyobb részt meg kell csinálni, vagy újracsinálni. Remélem, kedves Fülep, hogy segíthet majd nekem - s remélem, hogy erőre kapva, és kötelezettségektől szabadabban tér vissza Magyarországról. S azt hiszem, érdekelni fogja Önt a gondolat, hogy együtt foglalkozzunk Itália vallástörténetével.”4 A teológiai munkák - melyek közt természetesen egy-egy tucatnyi található szerzőnként a legjelentősebb XX. századi protestáns teológusok: Karl Barth, E. Brunner, és mások műveiből is - sora lassan átvezet a vallást a kultúra tágabb kontextusában értelmező művekhez, mint megfigyelhető volt ez a váltás a Fülep-könyvtár művészetet szorosabb értelemben tárgyaló, és azt tágabb kulturális-antropológiai kontextusba helyező gyűjteményrészénél is. A váltás határaiként mindenképpen megemlíthetők Mircea Eliade 50-es években megjelent könyvei (Mythes reves et mysteres, Images et symboles), valamint R. Niebuhr alkotásai (Faith and History, New York, 1949; The Nature and Destiny of Man I-II. London, 1948-1949.), melyeket Fülep láthatólag alaposan tanulmányozott, hiszen számos széljegyzet található a kötetek margóin. A gyűjteménynek ezen a részén található Szabó Lajos- Tábor Béla: Vádirat a szellem ellen című, 1937-ben megjelent munkája, amely Fülep számára nem csupán a XX. századi magyar eszmetörténet egyik legérdekesebb művének könyvtárába való felvételét jelentette, hanem a két szerzővel való termékeny baráti kapcsolat születését is. Fülepnek ugyanis a kötetet a két szerző a II. világháború idején küldte el, de a címzett nem kapta meg, ezért 1945 nyarán ismét, immár sikeresen juttattak el egy példányt Zengővárkonyba. A háború után Tábor Béla lakásán kialakult szellemi kör - melynek rendszeresen csütörtökönként voltak az összejövetelei — két ízben is üdvözölhette előadóként Fülepet: 1946 szeptemberének elején, és 1947 április végén.5

A kultúra és természetesen benne a művészet és vallás tágabb összefüggéseit vizsgáló művek közül megemlíthető Peter Gorsen: Das Bild Pygmalions. Kunstsoziologische Essays (Hamburg, 1969.) című kötete, amely azért érdekes, mert az idős Fülep láthatóan figyelmesen tanulmányozta a művet, egy tizenöt oldalnyi részhez pedig reflexiókat fűzött, és kivonatokat készített, amiből kiderül, Csontváry művészetéről szóló tanulmányban hasznosította volna ezeket. Az előbbiek nyomán tehát látható, az idős mester élete legvégén is forgatta a kortársak friss, és őt érdeklő tudományos műveit. Ugyanez érvényes Eugen Fink: Nietzsches Philosophie (Stuttgart, 1960.) című könyvére, amiben számos, Fíileptől származó kommentár található, valamint A. Gehlen: Der Mensch (Bonn, 1958.), illetve Hartmann: Ästhetik (Berlin, 1953.), Möglichkeit und Wirklichkeit (Berlin, 1938.), és Philosophie des deutschen Idealismus című kötetére is. Ernst Bloch: Das Prinzip Hoffnung I—III. (Berlin, 1954-59.) című

357