Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések

sabban, nem tudtuk elfogadni, mint egyedüli látásmódot, valamint nem tudtuk akceptálni azokat az alkumechanizmusokat, amelyek érvényben voltak a vajdasági magyar értelmiség és az akkori pártállam között.

Ennek megértéséhez azonban látni kell a kor társadalmi kontextusát. A jugoszláv társadalom ugyanis fordulóponthoz érkezett. Kezdett világossá válni, ami a hetvenes évek közepén még csak a sejtések szintjén érződött - voltaképpen az a kérlelhetetlen tény, hogy a jugoszláv társadalom önigazgatási projektuma, a jugoszláv „másság” életben tartásának ügye zátonyra futott. Egyre inkább tapasztalhattuk, hogy a jugoszláv modernizáció hajótörést szenvedett, hogy olyan társadalomba kerültünk, amely az összeomlás felé sodródik. Már a nyolcvanas évek kezdetén - ellentétben a környező' országokkal - gazdasági válsággal, számottevő munkanélküliséggel álltunk szemben. Manapság elfelejtik, hogy a jugoszláv válság azért nem a nyolcvanas évek második felében kezdődött. Nos, mi egy radikalizálódó válságkörnyezetben formáltuk ki a magatartásunkat, és ennek hatására kíséreltünk meg kidolgozni másfajta programot, másfajta nyelvet, amely képes feldolgozni ezeket a tényeket, szintézist teremtve a kritika és az elméleti szigor, az adottságok értelmezése és az elméleti érdeklődés között.- Mennyiben jelentett ez szembefordulást Danyiék szerkesztési gyakorlatával?- Nem hinném, hogy szembefordulásról volt szó. Amikor az említett szerkesztőség megkezdte munkáját, akkor a jugoszláv politikában egy kemény fordulat állt be, a hatvanas évek liberális elemeket is tartalmazó légkörét ólomnehéz időszak váltotta fel. Azok a kritikai, vagy liberálisabb hangvételű alkotások, amelyek a hatvanas évekre jellemzőek voltak, eltűntek, a hatalom megrendszabályozta őket. Danyi Magdiék nemzedéke erre úgy reagált, ahogyan az imént említettem, azaz hallgatva azokról a kérdésekről, amelyekről mi már nem tudtunk és nem is akartunk hallgatni a nyolcvanas években.- A ti társaságotokat milyen nemzedéki élmény fűzte össze?- A közös élményünket éppen ez a társadalomkritikai attitűd képezte. Amikor mi szellemileg értünk, akkor, mondom, az efféle angazsáltság éppen eltűnőben volt a Vajdaságban, ezt vissza kellett valamilyen módon szerezni. Azok a támadások, amelyek értek, nem csak összekovácsoltak bennünket, de segítettek is ezt a társadalomkritikai attitűdöt kialakítani, formába önteni. A nemzedékek életében nagyon ritkák az olyan pillanatok, amikor megérezhetik az egységet - nekünk ez a kivételes lehetőség megadatott ’82-83-ban. Igaz, másféle módon képeztünk nemzedéket, mint a Symposion addigi nemzedékei.- Annak miben látod az okát, hogy míg korábban „csak” egyes lapszámokat vagy a főszerkesztőt jegelték el, a ti szerkesztőségeteket egy az egyben odébbállították1?- Erre a különbségi-e annak a szakadéknak a felismerése világíthat rá, amely a hatvanas és a nyolcvanas évek között nyílt meg. A hatvanas évek Jugoszláviáját még a prosperitás jelei jellemezték, aztán a hatvanas évek nemzedékének a gondolkodásmódjához hozzátartozott egyfajta utópia, ami konvergált a jugoszláv modernizációból fakadó kihívásokkal. Nekünk egészen másféle helyzettel kellett szembenéznünk, amivel mi találkoztunk, az egy hanyatló ország volt, és a tapasztalataink egyértelművé tették, hogy nemcsak gazdasági válságról van szó, hanem a szó legszorosabb értelmében vett vál248