Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Korecz Katalin: A dzsungel szava

látni két szemmel, az egyenlet szétesett, hogy újat alkosson, tisztát, törvényeset.

Időtlen zuhogás, szent vér merül a szent föld vöi'ösébe, kergül, fodrozódik, habos örömtáncban egyesül, mint szakadó víz találkozik a folyóval, tóval, tengerrel s a végtelen vizekkel.

Szűzlány perdül, láb csobban, szalad a faluba, mosoly árad a finom ajkakra, mely férfiölelést várja szomjazva, mint issza a fényt a föld, az életet, a tovaszálló, időtlen szellemet.

Tabu oldódik, új virág nyílik, ígéret a szellemnek, isteneknek, ám a létező tudja a helyét, ismeri az Univerzum törvényét. A hit a rend alapja, bölcsesség a mérföldköve, az ígéret nem várat soká, újra jön a villám, csendül a hang, csattan, zuhogó hang, kopogó levél, szakad, csak szakad az eső.

Megvan a rend, az isteni erő, ez a dolgok alapja, örül növény, állat, ember, az egész világ apraja, nagyja. Győzelem viharos szelét ugyan semmi meg nem állíthatja, se fa, tenger, vagy szikla. Ám jaj, ha gyűlölet szítja akárcsak egy ember szívét, vagy tabu törik ketté, amint száraz karóra a férfi rálép, jaj a hazugságnak, mely simán folyva csusszan a szájból, s jaj asszonyt jogtalanul tiltani házasságból.

Az ígéret szépen szálló nyíl, röpte utat nyit fel az égbe, ám forgatva egyenesen szívbe szúr, ha a szó eltéved a zavaros végbe.

0, másképp büntetés az élet.

Ima szól az istenekhez, a fénynek, erőnek, végtelennek, dicshimnusz ez, nem könyörgés, csupán tiszta kérlelés. Aszó súlya nagy, igen nagy, bölcs ember veszi szájra, hisz másnak e súly a torkára fagy.

Aszó felfénylik, formát ölt, bontakozik, a bizsergés máris a lábban érződik, s kúszik feljebb, csak feljebb, beborít testet, lelket, tündököl a fényben, bármerre ellátszik a messzeségben.

Szó hangzik, ha törzsfő, király, vagy nagy vadász érkezik, futár szalad, hogy hírét adja közeli, távoli falvaknak, megtudja az erdő, s a fa elsuttogja a magvaknak. Madár kurjant, párduc hörög, lüktet a föld, él a jónép.

Dobszó kezdet finoman, szépen ölel körbe, könnyedén átfog, erőt ad, kiszól az űrbe. Szellem indul meg hangjára, sápadt fény terít be eget, földet, fák árnyéka rejt kis tüzeket. Szól a dob, ritmusok mindenfelé, izzadt testek, ré213