Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Gömöri György: Az én lengyeleim
GOMORI GYÖRGY Az én lengyeleim Emlékezetünk elsődleges forrása a gyerekkor. Mit tudtam én 10-11 éves koromig a lengyelekről? Nem túl sokat, de többet, mint a korombéli gyerekek. Szüleimnek, akik józsefvárosi kispolgárok, a legjobb esetben kispolgár-értelmiségiek voltak, nem volt igazán jó könyvtára, de voltak könyveik: néhány klasszikus keveredett a polcokon a kor sikerkönyveivel. Itt bukkantam rá a Madame Curie-re, Maria Sktodowska-Curie élettörténetére, amit a világhírű orvosnő már franciának nevelkedett lánya írt. Maga a történet (a rádium felfedezése!) is izgatott; ebben a korban minden ambiciózusabb gyerek vagy feltaláló, vagy felfedező akar lenni. De az életrajz számos motívuma teljesen kiment a fejemből; maradt viszont egy jelenet, amire nagyon sokáig emlékeztem. Színhelye Lengyelország, a XIX. század vége felé gyakorlatilag orosz gyarmat. Szereplői egy tanfelügyelő egy gimnáziumi tanár és egy fiatal lány, Maria Sktodowska. A tanár (vagy talán a tan- felügyelő) felszólítja az eminens tanulót, hogy sorolja fel a cár címeit. Van belőlük vagy egy tucat és a lengyel lány betéve tudja mindegyiket, kivéve egyet, az utolsót - ettől gombóc akad a torkában. Végül mégis kimondja, elcsukló hangon: „Lengyelország királya”. Mivel gyerekkoromban szenvedélyesen érdekelt a történelem, lehet, hogy már olvastam elég Jókait ahhoz, hogy tudjam, milyen lengyelnek lenni, egy megszállt országban élni. De ha ezt a jelenetet már a háború vége felé, mondjuk 1944-ben, vagy pár évvel utána olvastam, már lehettek tapasztalataim arról, milyen az, amikor idegen hatalom ül a fejünkön. Persze az „idegen” nekem elsősorban a német volt és maradt még sokáig, s az oroszokat elviselhetővé tette a szememben a tény, hogy kiverték a németeket. Tehát az ifjú Maria szenvedését nem kapcsoltam össze tudatosan az orosz imperializmussal, bár a negyvennyolcas hagyományok alapján megtehettem volna, hiszen Bem apó mindkettő, az osztrák és az orosz ellen is harcolt. De valahol, tudatom alján megmaradt a rokonszenv a sors-sújtotta lengyelek, a hozzánk sokban hasonló lengyelek iránt. Erre épült rá az a másik olvasmányélmény, aminek hatását „preroman- tikus beleérzésnek” is nevezhetném, mivelhogy egy tizennégy éven aluli gyereknek még nincsenek igazán erotikus vágyból fakadó képzetei, vagy elképzelései. A regény, amely ezt kiváltotta, nem népszerű Lengyelországban - Gogol Tarasz Bulybá-ját a lengyelek általában „lengyelellenes” műnek tartják, s némi joggal. Főhősei Tarasz, a nagyerejű, tekintélyes kozák atamán és két fia, Ölek és Andrej. Gogol, bár realisztikusan írja le a kozákok életmódját (vadak, zabolátlanok és kegyetlenek), azért rokonszenvezik is velük; története a 162
