Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Milován Drázsa: Élet a hibernákulumban

Végzetesnek eléggé nem mondható, ostobának eléggé nem mondható ökör- séget követnénk el, hogyha az iszlám frontális terrortámadásának elhárítá- sára/kivédésére »mozgósítanánk« a zsidókereszténységet, és az egyházra ha­gyatkoznánk. A Keresztre; a keresztes hadjáratot hirdető Vatikánra; gyermek­rontó papjaikra.- Hány hadosztálya van a pápának? - kérdezte gúnyosan Sztálin. Nos: egyetlen olyan hadosztálya sincs, amellyel ellenállhatna az iszlám ozmózisának. b) A második szcenárió (ha még nem késő): s az egyetlen, aminek jó esélye van a fertőzés semlegesítésére. Hamarabb, semmint kimondom, számot kell vetnünk vele azzal, hogy csupán mint váltig éberen őrködő, állig felfegyverzett szeku- láris társadalmak elsáncolt földsége szegülhetünk szembe a fundamentalis- ta/vahabita iszlám kihívásával csak ha nem hittérítve-hódító vallásnak, hanem közönséges vallásszédel­gésnek tekintjük, szkizofrenoid pszichotikus jellegét nem tudjuk be enyhítő körülménynek, és határainkon kívül és belül hadat üzenünk minden rangú és nemű, minden néven nevezendő vallásszédelgésnek. Boszorkányok nincse­nek már ugyan; de még mindig van parttól-partig érő Bible Belt, tele millió- számra halleluját ululázó, eskóros révületben táncoló fundamentalistával: olyanokkal, akik nolens-volens »rokonszenvezve« az iszlámmal s ellentáma­dásunkat veszélyeztetik van annyi-de-annyi, hogy velük is tengert lehet rekeszteni - még mindig vannak világszerte teokráciára törő, oltáraikat/salláriumaikat/prebendáikat/ uralmukat féltő papok a vízválasztó mindkét oldalán: fundamentalisták, akik szellemi világhori­zontjukkal beleragadtak a XVIII. század előtti tévképzet, az »istenuralom« sárvulkánjába, melynek iszapjában önkívületesen kapálódznak és onnan őket partrahúzni, kiráncigálni hat lóval sem lehet még mindig van beláthatatlan vagyonából, vállalataiból, bankhálózatából élő Zsidókeresztény nagyegyház, amely felzúdulással fogadná, ha önvédelmi hadmozdulatainkat nem annak neveznénk, és »zokon venné«, ha a felújított »kereszteshadjárat« kétes dicsőségétől elütnék. Csupán ha hátországunkat előbb semlegesítjük és elvágjuk tulajdon fun­damentalistáink útját, nehogy hátbatámadjanak; ha tudatosítjuk tömegeink­ben, hogy ezúttal nem vallás vallással néz farkasszemet, hanem ez a had- rakelt szekuláris világ küzdelme a korlátlan szabad gondolat és a korlátlan szabad képzelet jogának védelmében, a vallásmániás iszlám terrortámadásá­nak elhárítására — hogy a gondolatszabadság a vallásszédelgést levedlett emberiségnek ne csak fenyegetett Hibernákuluma, hanem földségünknek fóléernyőző délszaki pálmaháza legyen — csak ha Európa a begyébe beveszi és szembesül vele, hogy ez: önvédelmi harcának alfája és ómegája - csupáncsak akkor van esélyünk arra, hogy Ál­ladót és Prófétáját ráigazítsuk a vallásszédelgések történelmi süllyesztőjére, és a nekik kettejüknek »behódolásra« felszólító hódítókat: az újkori Sejk El Dzsebel, a Hegyek Öregjének újkori »aranyijait« visszatakarodásra, meghu- nyászkodásra kényszerítsük. 1090

Next

/
Thumbnails
Contents