Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
Valaki a személyzetből: - Honnan jönnek...? Mi történt... Dato: - Majd megtudjuk, most igyekezzünk, segítenünk kell rajtuk! Mindenki ugrik, hogy végrehajtsa Dato utasításait. Az udvar hamarosan megtelik a menekültekkel. Alig állnak a lábukon a kimerültségtől, az éhségtől, szomjúságtól. Am az udvar sajnos túlságosan kicsi valamennyiőjüknek. Néhányon megállnak a kapuban, hogy sorukat kivárva, végre vízhez jussanak, de nagyobb részük továbbvánszorog a hegyek felé. Az elmegyógyintézet furcsa metamorfózison megy át. Az ápolószemélyzet és azok a betegek, akik legalább egy kicsit is fel tudják fogni, mi történik, segíteni próbálnak a menekülteken. Itt, az elmegyógyintézet udvarán, a menekültekben nem támad gyűlölet annak a nemzetiségnek a képviselői iránt, amely miatt elhagyni kényszerültek szülőföldjüket. Néhányon talán csak itt értik meg, hogy a szörnyűséges nemzetiségi mészárlás a politikusok és fegyverkereskedők hatalmi harcának eredménye. Az udvar tele erőtlen emberekkel, akik végre egy csöppet kipihenhetik magukat. Lefekszenek a fűre, körülöttük pedig emberek, akik készek mindent megtenni értük és megosztani velük az utolsó falatjukat. Kote előhozta a kenyérgalacsi- nokkal teli zsákját, és egy kisgyerekes asszonynak adja. Merab kivonszolja székét „irodájából”, bár közben magában füstölög. Merab: - Kénytelen vagyok elhalasztani az értekezletet, de hát mit lehet tenni, itt olyan... A „Vaskos” segít felemelni és feltenni egy gyereket a szekér tetején lévő szalmára. A „Ványadt” irányítja. Bár utasításaival és noszogatásával csak zavarja őt, a „Vaskos” ezt észre sem veszi. Dzsambul vödröt visz Gigla után, hogy megitassa a menekülteket. A menekültek között sorsuk iránt közömbös betegek is járkálnak (akik semmit nem értenek abból, ami körülöttük történik, annyira belesüly- lyedtek apátiájukba). Gogi odalép egy magas kort megélt öreghez, aki karjában alvó, három-négy év körüli gyermeket tart. A gyereken kívül semmije sincs. Gogi leül mellé, az öreg könnyben úszó szemét ráemeli és hallgatagon nézi. Gogi: — Látom semmit nem hozott magával. Öreg: - Aj, fiam, nem volt nekem idó'm azzal törődni...! Mentünk haza Merabcsikkal az óvodából, s mikor megérkeztünk, az udvarunkon megláttam ... Megjártam a háborút, átéltem győzelmet és vereséget, hidd el, sok mindent láttam az alatt a szörnyű négy év alatt! Találkoztam németekkel, árulókkal, fosztogatókkal..., de ilyet még akkor sem láttam... Az udvaron szétdobált emberi testrészek... Rettegek becsukni a szemem, mert azonnal újra megjelenik előttem... A legkegyetlenebb háború négy éve alatt sem állatiasultak úgy el az emberek, mint most... Mondd, mitől van ez, fiam? Gogi tanácstalanul megvonja vállát. Öreg: - Igazad van fiam, nem neked kellene ezeket a kérdéseket feltennem... Szegény Merabcsik, egy óra leforgása alatt elveszítette mindenkijét, a szüleit és valamennyi testvérét. Gogi: - Ez még akkor is iszonyatos lenne, ha csak egyetlen egyszer fordult volna elő ilyen kegyetlenkedés, nem pedig... Goginak elakad a hangja, végigjártatja szemét a menekültekkel teli udvaron. Öreg: - Jaj, fiam! Tudtam, hogy vannak a világon szörnyetegek, szadisták, de ilyen szörnyűséget... 1051
