Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
Elnézését... (Ezzel felemeli a házitelefon kagylóját és a titkárnő számát tárcsázza.) - Annuska, hívja föl nekem Patarajt! Elnézését kérem Gogi, de a javaslatának az egyik részletét még egyeztetnem kell. Ugye tudja..., tudja melyiket... Gogi kinyitja szemét. Merab továbbra is a szobában járkál, a tőle megszokott tempóban. Gogi feláll, és Merab nagy megrökönyödésére szó nélkül kimegy. Néhány lépés megtétele után, amint elhúzza a gézt (Merab irodájának „ajtaját”) maga előtt, egy jelenetre lesz figyelmes. A „Ványadt” a földön fekszik, és erősítő gyakorlatokat próbál végezni. Ügyetlensége már-már a nevetségesség határát súrolja. Mellkasa a földön, s égnek meredő feneke minden karhajlítási próbálkozás után jobbra-balra leng. Nézők gyűltek köré, és természetesen ott a „Vaskos” is, aki segíteni szeretne neki. A „Ványadt” sehogy sem tudja kinyomni magát, s a fáradtságtól csaknem elterül a földön. Ezt látván a „Vaskos” két kezével megragadja a nadrágjánál és ingénél fogva, és felemeli a földről. A „Ványadt” kezével és lábával olyan mozdulatokat végez a levegőben, mintha úszna. A „Vaskos” szemmel láthatóan meg- hökken, elereszti, s a „Ványadt” lehuppan a földre. A „Vaskos” megint a segítségére akar sietni, felemeli és talpra állítja. A „Ványadt” először megdörzsöli sajgó testrészeit, aztán a,(Vaskos” orra alá dugja az öklét. Megtapogatja a bicepszét és újból nekilát a fekvőtámaszoknak. Alig hallható hang vonja magára Gogi figyelmét, egy Goginak háttal álló embertől ered. Gogi igyekszik nesztelenül úgy helyezkedni, hogy megláthassa, vajon mit is csinál. Kiderül, hogy Dzsambul az. Szájával csücsörítve géppisztoly hangját utánozza, kezében pedig mintha fegyvert tartana és tüzelne. Mihelyt felfogja, mit csinál Dzsambul, Gogi egy mozdulattal mellette terem, s a kezét megragadva ráordít: Gogi: - Mit csinálsz te barom...! Dzsambul: — Semmit... Válaszolja zavarodottan Dzsambul, szemét lesütve. Gogi hirtelen megsajnálja, elereszti a kezét, s Dzsambul rögtön dórzsölgctni kezdi, mert fájdalmat okozott neki Gogi szorítása. Orra alatt motyogva elhúzódik Gogitól: Dzsambul: - Miért ilyen gonosz mindenki...? Én soha nem ártottam senkinek. Gogi összerezzen, mert váratlanul egy idegen kéz érintését érzi a vállán. Megpördül, készen a támadás kivédésére. Egy Kika gúnynévre hallgató beteg áll előtte, akit Gogi még a városból ismer. A kövérkés, kerek arcán a gyenge- elméjűek vonásait viselő fiatalembert a városban sokszor ugratták a gyerekek, állandóan egy és ugyanazt a kérdést téve föl neki: Kisfiúk: - Kika, akarsz egy nőt? Kika: - Uhhh..., hhúúú... Olyan gerjedelemmel nyögte ki ezeket a hangokat, hogy mindenki magán kívül volt a lelkesedéstől. Kikát megpillantva, Gogiban felelevenednek ezek az emlékek, s arra indítják, hogy megszólítsa a fiút: Gogi: - Kit látnak szemeim! Szervusz Kika. Ez aztán a meglepetés! Már régóta itt vagy? Kika: - Ne hallgass Dzsambulra..., állandóan hazudik... És a háttal álló Dzsambulra mutat, majompofát vág, nyelvet ölt rá, s mindkét kezével fügét mutat neki. Gogi: - Ugyan Kika, ki nem hazudik manapság? 1044
