Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
kai. Olyan közel van hozzájuk, hogy ő maga kezdi lehúzni a maszkokat arcukról. A medve (Avtandül) ritka sovány, beteges kinézetű öregember, a. róka (Mito) fénylő arcú, rendkívül ostobának tűnő férfi. Gogi most másként reagál. Az öreg védőszárnyai alatt már nem fél a maszkáktól, belemegy a játékba. Próbálgatja az álarcokat és „ijesztgeti” azokat, akiktől néhány perce még rettegett. Avtandül: - Iraklij, honnan veszed, hogy fél tőlünk, akarom mondani a maszkoktól? Iraklij: - így is kell. Látszik, hogy igazi férfi, gyorsan feltalálja magát. Valaki kopog az ablakon, Gogi felébred. Kinyitja szemét, s az ablakra pillantva egy árnyat lát meg. Gogi: — Ki az? Hang az ablakon túlról: - Én vagyok az Gogi, Marlen. Beengedne? Gogi nagy nehezen felkel, kinyitja az ablakot, s örömmel engedi be helyettesét. Gogi: - Honnan..., hogy kerültél ide? Marlen: - Itt vagyunk nem messze, reggel eljöhettünk volna az egész csapattal, de aztán úgy döntöttem, nem lenne bölcs dolog felhívni a figyelmüket erre a helyre, amíg ön itt van. Gogi: - Köszönöm a figyelmességed és a látogatást. És nálatok mi újság? Marlen: - Semmi jó. Bevették magukat a városba, és elég, ha csak néhány napra megerősítik ott az állásaikat, már nehéz lesz kifüstölni őket. Gogi: - Mit akartok csinálni? Marlen: - Azt hiszem felrobbantjuk a hidat. Gogi: - Kár érte... Szép híd..., dehát mit lehet tenni. És hogyan képzelitek? Van konkrét tervetek? Marlen: - Úgy gondolom Gogi, hogy... És ezzel belemélyednek a hadművelet tervének kidolgozásába. Békés éjszaka. A hold egy felhő mögé bújik. Az elmegyógyintézetnek egyedül csak egy ablakában ég a lámpa, Goginál, aki helyettesével a diverziós terv részletein dolgozik. Reggel van. A betegek reggeliznek. Gogi valamivel korábban jött a számára előírt időpontnál, hogy megnézze magának a bolondot, aki előző este megijesztette. Gogi, még mindig mankósan, végigmegy a hosszú asztal mellett, amelynél a betegek étkeznek, és alaposan szemügyre veszi őket. Egyikük valamiért nem eszik, sőt nég csak rá sem néz az ételre. Goginak eszébe jut valami: Gogi belső monológja: - El kell mondanom Datonak, hogy... De nincs ideje befejezni a mondatot, mert a következőt hallja meg: Egyik beteg (Dzsambul): - De finnyás valaki... A börtönben hamar leszoknál róla... Gogi felemeli fejét, és megnézi magának a beszélőt. Dzsambul még nincs 50 éves, haja gyér, seszínű. Az egész ember valahogy sárgának tűnik, mintha epe ömlött volna szét az egész testén. Arcán bárgyú kifejezés. Gogi felfigyel egy párra, akik egymás mellett ülnek az asztalnál. Első ránézésre pont ellentétei egymásnak. Egyikük hatalmas testű, a másik tiszta csont és bőr, alacsony emberke. Gogi azonnal Vaskosnak” és „Ványadtnak” kereszteli el őket. A reggeli befejeződött. A „Ványadt” mindent befalt, a „Vaskos” tányérján még maradt egy kevés. Gogi látja, hogy a „Ványadt” a „Vaskosra”pillant, s látván, hogy az milyen 1041
