Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - Alföldy Jenő: Ikonvers: eretnekség és felmagasztalás

ként dinamikájával emelkedik ki hasonló témájú társai közül. György nem úgy tartja fegyverét, mint a kép legtöbb elődje - mintha könyökből egy nagyon hosszú tőrt döfne a sárkányba -, hanem kifordított vállal sújt le, olyan tartással, ahogy a gerelyvetők készülnek szerük elhajításához. Ezáltal rendkívül erőteljessé válik a mozdulat. A glóriás lovag fiatal arca idealizál tan szép és szelíd, mintha nem sárkánnyal viaskodna, hanem illatos virág fölé hajolna. (Kijevi párja korántsem ilyen kecses és arányos.) Még egy adalék: a vers „szárnyas” gyíkról beszél, és ez is a novgorodi kép sajátja; az ukrán ikon sárkánya szárnyatlan.

Az ikonfestészet sajátosan lassú, mégis fontos mozzanatokban kitapintható fejlődése példaadó lehetett Csanádi számára. A hatvanas években, miközben pályatársainak nagy része gyorsuló iramban távolodik nemcsak a sematizmustól, hanem az ennek ürügyéül szolgáló realizmustól is, ő kitart a realizmus mellett, melyet (egy-két kivételtől eltekintve) általában tisztán tartott a sematizmus kísértéseitől. Láthatta azt is, hogy az ötvenes és a hatvanas évek fordulója táján akadtak, akik — Majakovszkij, az újabb szovjet költők (Voznyeszenszkij, Rozsgyesztvenszkij) vagy latin-amerikai kortárs-költők (Neruda, Guillén) hatására - a klasszikus hazai hagyományoktól való minél gyorsabb szabadulás igényével, a felülről végrehajtható „forradalom” és modernizálás kedvéért tértek az expresszionizmus és más modern irányzatok útjára. Az 56-os forradalom utáni morális válság éveiben eléggé fonák módon, baloldalról éreztették elégedetlenségüket ezek a költők. Igaz, voltak Csanádinak olyan pályatársai is, akik a modernizálást a hagyományok addig elhanyagolt rétegeivel párosították, s főleg a szürrealizmus ízlésvilágának megfelelő elemeket tárták föl a népköltészetből, melyeket a modern nyugati költészet hatásaival, pl. Eluard-éval, Bretonéval, Jean Follain-ével ötvöztek. Ez utóbbi volt a hatvanas évek talán legmarkánsabb költői áramlata; munkásságukban a nemzeti szabadság siratása és áhítozása és a nemzeti értékekhez való ragaszkodás is megszólalt. Főként Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Tornai József és Szécsi Margit neve fémjelezte ezt az irányzatot.

Csanádi ezúttal az ikon tulajdonságaira játszik rá. Az írott képek ciklus verseiben a művészet más tartományaiból merít további példákat. A holland mesterek művészetében például azt láttatja meg, hogy a pei'emhelyzetből Hollandia a XVI-XVII. században egy csapásra ki tudott törni.

Provinciális motívumok címmel Csanádi kisebb versciklust ír, melyben a vidékiességet lenézőkkel szemben tüntető iróniával vállalja azt az állítólagos provincialitást, amellyel itt-ott vádolják. A novgorodi ikonfestmény arra is példát mutat, hogy a provinciális helyzetből nem feltétlenül származik provinciális esztétikum. Ellenkezőleg, van úgy, hogy állja az évszázadokat, jobban, mint valamely feltűnést keltő, de múlékonynak bizonyuló divat.

Ami pedig a kép és a vers erkölcsi tartalmát illeti: hogyan lehet győzni a túlerővel, az elnyomó idegen hatalommal szemben? — Amagyar embernek nem egyszer nyílt alkalma arra, hogy saját ellenségein, elnyomóin tanulmányozza a siker titkait. Csanádinak három és fél éves ukrajnai fogsága során erre nyílt lehetősége. Igaz, a győztes hatalomhoz tartozó Ukrajnában tengernyi kínt és eladdig ismeretlen mértékű szegénységet is megtapasztalt, melyet az ukrán nép úgyszólván természetesnek vett, és némán tűrt.

A középkor végi novgorodi ikonfestőnek társaival együtt volt oka rá a tatár

987