Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - Alföldy Jenő: Ikonvers: eretnekség és felmagasztalás

Már az írott képek ciklust megelőzően, a hatvanas évek közepén a műtárgyak felé fordult Csanádi Imre figyelme. A műtárgy esztétikai, történelmi, művelődéstörténeti és olykor kultikus erőközpont. Ezért alkalmas arra, hogy indíttatást adjon a költőnek, aki maga is ilyen erővonalakat követ. Példaértékű lehet a műtárgyon ábrázolt emberi alak vagy a megörökített jelenet csakúgy, mint a megalkotás módja, szépsége, rútsága, groteszksége, érzelmi töltése, naivitása vagy tudatossága. Számos ponton vonatkozhat a mű a költő életére, érzelemvilágára, társadalmi-történelmi tapasztalataira. Csanádi az írott kó- pekről adott nyilatkozatában kifejti, hogy miként viszonyul e műveiben az aktualitás a régi eredetű képzőművészeti alkotáshoz: „Képek, szobrok ürügyén papírra vetett, sorra-rendre megjelenő újabb verseimről és szándékom szerint tovább terebélyesedő ciklusomról legyen elég most csak annyi: izgat a különböző korok művészete, izgat a művek mögött fölsejlő ember és társadalom, izgat, hogy miből mit és hogyan lehet versre váltani, hogyan lehet nyelvben és szellemben a múltat életre támasztani, anélkül, hogy kétséget hagynék afelől: ezeket a verseket mai ember kalapálja formákba, a mi életünk játszik ösz- sze az akármilyen ősivel, az én vérem, az én sok küzdelmem és studírozásom, az én játékra-csábuló kedvem bujkál a különben mindig csínján, mindig módjával archaizáló sorokban.” (A rádióban elhangzott verseimhez, 1974 február.) Mindez nem jelenti azt, hogy a képen megjelenített személyt, jelenetet vagy eseményt mindenáron aktualizálja. Az 1965-ös vers, A novgorodi Szent György-ikon - csakúgy, mint a később keletkezett írott képek ciklus darabjai - nem allegorikusán utal Csanádi korára és művészi küzdelmeire, hanem jelképesen: a kultikus rendeltetésű képből az erkölcsi példát emeli ki.

Korábbi verseiben is jellemző volt a példázatosság. Személyek, sorsok, példaértékű történelmi alakok éppúgy költemények megírására ihlették, mint saját életének mozzanatai és a megélt történelem sorsfordító eseményei. írt verseket a szülőföldjén hallott legendákra, mendemondákra is (pl. Zámoly fölött, A szöszvári leány, Hajdani vonulók, Boldogok völgye). A múltat faggatta, hogy a történelmi példák tanulságainak birtokában minél jobban megértse a maga korát (A pusztavámi temetőben, 1940, Félegyházán, Dózsa szavára, 1941). Felrázó, figyelmeztető újsághírekre is verssel válaszolt (A lengyelek letiprójához, 1939, Egy mártír emlékére - utóbbi egy antifasiszta olasz pilóta hősi halálát örökíti meg 1943-ban). A náci és fasiszta diktátorokra, a népek leigázóira történelmi analógiát keresett és talált (Hunoktól rettegő kínai parasztok éneke, 1941, Timur gúlája, 1942).

A tüzetesen megfigyelhető s a versolvasó által jól ellenőrizhető műtárgy azonban ezeknél az érzelmi és elvi megnyilatkozásra felhasznált témáknál is alkalmasabb arra, hogy ne csupán a levonható „tanulságot”, hanem a hozzá vezető művészi küzdelmet is megláttassa. Csanádi képekről írt verseinek értéke főként ennek a küzdelemnek a megmutatásában és reproduktív átélt- ségében rejlik. Reproduktív, mert szavakkal mintegy újraalkotja a képet, s mert a kép alkotójához hasonlóan ő maga is megküzd a műért.

Az 1965-ben írt költemény értelmezéséhez érdemes kitekinteni az ikon műfajára.

Az ikon a keleti keresztény kultúrákban a kultikus szertartásokhoz alkalmazott táblakép - többnyire hordozható kép -, amelyet fára vagy fémlemezre festettek, sokszor drágakővel, fémborítással, aranyozással-ezüstözéssel díszí982