Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Kálnay Adél: Hamvadó idő; Formálja alakom az idő (versek) Láthatatlan szál; A bölcsőtől a bölcsességig
ablaknál, kerítésnél, temetőben, vagy a buszra várva álldogál a permetező esőben, könnyű szélben, és megadóan tűri szótlanul, ahogy lassan szürke port szór hajába a hamvadó idő ... Formálja alakom az idő... Formálja alakom az idő, ezüst csíkot húz hajamba, derekamra párnát tapaszt, s felszántja sima homlokom. Keserű ráncot varr szám szögletébe, lábam fájósra merevíti, meggörbíti hátam, vállamat, barna foltot fest fehér kezemre, s csak elvesz belőlem, folyton el. Kiszárítja szemem, fakítja kékjét, ajkamról a fényt lelopja, tompa lesz hangom, s színtelen. Vágyaimat lecsöndesíti, erőmet szívja, szívja csak, gondolataim összekuszálja, emlékeimmel magamra hagy. Korán kitépi kezemből a könyvet, hajnalban ébreszt, ráncigái, nem hagy békét, a földre nyom, máskor kézen fog, terel, belém mar, forgat, rám hajol, porrá zúz, olykor azt hiszem. De álmaimban nem talál rám, akkor enyém a végtelen, könnyű léptű lány vagyok ismét, lebegek áttetsző víz felett, rétek zöldjét simítja kezem. Jó ez így! Ha álmodom ... ilyenkor észre sem veszem, hogy készül már valahol végső fekhelyem.
