Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - Prágai Tamás: Apró dolgok istenei

szorosabban préselődtünk össze, úgyhogy éreztem a szagukat, füstölőt, égett curryt és izzadtságszagot, és összébb húztam magamon a kabátot.

Sötét, horpadt orrú arc hajolt a képembe és magyarázott valami ismeretlen nyelven, és hidd el, nem ismertem föl, hogy angolul beszél, hogy a cserepes, csaknem barna száj angol szavakat dobál ki, de lehet, hogy tényleg nem angolul volt, amit mondott, hanem olyan nyelven, melyet ismernem kellett volna ugyan a horpadt orrú arc szerint, de - nehezményezte a hang - nyilván nem ismertem; ezért mászott a képembe és gyömöszölte le a torkomon idegensége- met... Hidd el, hiába volt világos, félni kezdtem. Bátortalan okét válaszoltam, de ez nem nyugtatta meg, sőt - még fenyegetőbbé, még erőszakosabbá váltak a gesztusai. Felemelt mutatóujjal hadonászott előttem. Közben - ami még rosszabb - a többiek bólogattak. Már nem mertem ránézni sem - de rá nem nézni sem mertem, ezért a cipőm orrát néztem, és azzal babráltam egy eldobott cigarettásdobozt.

Ekkor még váratlanabb, még döbbenetesebb dolog történt. Egy hatalmas kendő, a tömegben talán nem is tűnt volna föl, egy hatalmas, okkersárgás- zöldes kendő kezdett imbolyogni a csődület közepén, vagy mint egy hirdetőoszlopba csomagolt kígyóbűvölő... és egyszerre megszólalt a hangja.... Mit mondjak... Valami nem is emberi, magas, erőltetett hang tekergeti elő a kendő alól, ugyanúgy lehetett távol-keleti sirató mint afrikai hősi ének, egyre erőteljesebben, darabosan és büszkén, valósággal zuhogott a fejünkre, a hátunkra, a vállainkra, súlyosan, valami felfüggesztett magasságból... És - becsületszavamra mondom (most megcsuklik Pesti hangja) - világosan és félreérthetetlenül az a nóta szólalt meg tiszta magyarsággal a papundekliből előkígyózó dallamban, hogy: „Fiúméból elindult a gőzhajó, tetejében megszólalt a bandaszó”.- És ez volt a legrettenetesebb - mondja Pesti, és megborzong.

947