Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - Prágai Tamás: Apró dolgok istenei
jelent.” Aztán egy hosszabb szakasz: „Előző este, mikor - egyébként félhomályban, mert valami miatt már nem volt kedve lámpát gyújtani — a vázlatot papírra vetette, még fontosnak tetszett ez a téma. Az, hogy a legnagyobb szolgáltatón kívül számtalan telefontársaság létezhet, nem lepte meg, de hogy a dolog lebonyolítása az egyszerűség és bonyolultság ilyen ötvözetét hozza létre, igen. Több tucat telefontársaság kártyája közül kellett választania, behívni a megadott hívószámot, majd a kaparással láthatóvá tett pin-kód bediktálása révén számlát nyitnia a kártya értékének erejéig: telefonálásait aztán ezen a behívószámon keresztül kellett intéznie.” Ez a jegyzet ismét talál. Valóban voltak gondjaim a telefonnal: nem értettem a távhívások rendjét, és — hozzá kell tennem — ezen egyszerűnek tetsző, normális körülmények között olajozottan működő műveletet olyan körülmények nehezítették, melyek a bennszülött lakosság számára is csaknem lehetetlenné tették a távhívással történő beszélgetést. A rendszer gyenge pontjait kihasználva kalózok telepedtek a telefontársaságok központjaiba, és folyamatosan csapolták a vonalakat. A legobjektívebb felmérések szerint is csupán a beszélgetések mintegy negyven, legjobb esetben ötven százaléka jutott át a meglehetősen nagy veszteséggel üzemelő rendszereken. A szavak fennmaradó, tetemes részét a kalózok nyelték el, hogy ezekkel táplálják titokzatos létesítményeiket. így lett a tulajdonképpen veszélytelen civil technika szövetségesükké, sőt, kiszolgálójukká. Nem tudtam, mivel lep meg legközelebb, de ez a telefon, ez éles volt. Ez ült és megsebzett, belül, a tüdőm egyik ernyőcskéjéből érzem, hogy szivárog a vér. De legtovább a szagát éreztem annak, hogy itt járt: mintha a lakásba is beszivárgott volna, émelyegtem tőle, elkeserített.- Füstölő kellene. Valami kellemes illatú füstölő - mondom szállásadómnak.- Igen. Ki kell füstölni őket - válaszol. - Holnap próbálok szerezni. Addig jó lesz ez is. Szivarokat vesz elő. Nehéz szivartárca, azt gondolom, ezüst. Odanyújtja elém, kiemelek egy közepes szálat, ő is. Nem szoktam bent dohányozni, de ő is kérdezés nélkül gyújt rá. Az öngyújtó fényében megváltozik az arca. Papírlappuha. Ezt meg kellene mondani neki, de nem lehet. Inkább fólírom. Fölírom majd egy jegyzetlapra. Közben megkérdezi, hogy fólhívtam-e. Tudtam, hogy bizalmaskodni fog. Megosztottam vele egy problémámat. Kár volt. Egy nőről volt szó, akivel.... Érdeklődni kezdett. Azt hitte, bizalmamba avatom. A formális, szállásadó-albérlő viszony ezzel személyessé alakul át. Megérzem, hogy most már hónapokig lekötelezettje leszek. Érdeklődéssel figyel majd, a tapintat és részvét apró jeleivel halmoz el. Tudtam, hogy az a szó, ,bánat” az ő nyelvén már a kalózok fogságába esett. Ezért nem is érthet meg maradéktalanul, éppen ezért csügg rajtam ilyen figyelemmel. A kalózok által elrabolt szavak helyén ugyanis űr marad, és az űr vákuumot teremt. Kiszolgáltatja magát nekem, fizikai értelemben - nem tudatosodik benne ez a hiány, mely a betöltés vágyát szüli, én pedig apránként adogatom azokat a mondatokat, melyek betölthetnék. De a hiány soha sem fog betelni, mert azok a szavak, melyek betölthetnék, a kalózok fogságában vannak.- Tudod jól, hogy nem fújom fel a dolgokat. De ez.... mit mondjak... 943
