Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Írottkő Stúdió
VIII ÍROTTKŐ STÚDIÓ Egy gyermekkor három pillanata 1. Óvatosan mentem le mind a hét lépcsőfokon, ami a kertbe vezetett, mert egy tál megy- gyes-pitét tartottam a kezemben, és a világért sem szerettem volna elejteni. A virágzó barackfák alatt, fehér kerti székeken ültek körül egy fehér műanyag asztalt családtagjaim. A fehér barackvirágok lágyan kavarogtak az enyhe szélben, mielőtt letelepedtek rájuk. Mögöttem anyám jött egy másik tál süteménnyel, a többiek pedig minket néztek, és tapsoltak a desz- szertnek. A szomszéd kertjében virágzó bodzabokrok felől hódító illat szállt felém, ami ösz- szekeveredett a még meleg pite és a porcukor édes illatával. Váratlanul három kíváncsi, csíkos potrohú méh repült felém, egy valóságos és két képzelt. Körüldöngicséltek, megszagolgatták a pitéket, majd engem is, aztán vidáman tovább- álltak. Nővérem helyet csinált az asztalon mikor odaértem, és én óvatosan, ünnepélyesen elhelyeztem a tálat középen, az aranyeső virágzó ágaival teli váza mellett. Apám elégedetten dörzsölte a tenyerét, és kistányérát álla alá emelve beleharapott egy gyönyörű pitébe. Arcán földöntúli mosoly ömlött szét, és anyámhoz hajolt, hogy egy puszit adjon arcára. Húgom a másik tálról, másfajta sütit evett, amellyel ösz- szekente aranybarna haját; anyám egy papír- szalvétával próbálta letörölni fürtjeiről a ma- szatot, miközben mi önfeledten kacagtunk. Öcsém nővérem ölében ült, és ketten ettek egy süteményt, felváltva harapva az ízes téglalapból. Én meggyes-pitét majszoltam hatalmas élvezettel. Összenéztünk apámmal, és nevettem nevető szemén; utánoztam nyámmogását is, amelyet a kulináris élvezet csalt ki belőle. Anyám azt a fehér, apró kék virágokkal pettyezett ruhájár viselte, amely kirajzolta gömbölyű csípőjét, és négy gyerek után is karcsú derekát. Gyönyörű volt. Barna haján gyöngyként tündököltek az ott megpihenő fehér szirmok. Élvezettel néztem csillogó, vörös ajkát arcom belesimult selymes tenyerébe, mikor uj jaival beletúrt hajamba. Nővérem - fejét imádott apánk vállár hajtva - hallgatta, amit az nekünk mesélt, sze meivel szerelmesen nézve nemzője arcát. Hú gom az én ölemben ült; izzadt kis kezét ke zenibe rejtettem. A nyitott teraszról a rádió egy slágert éne kelt felénk, és én a boldogságtól elbódulva hu nyorogtam bele a napba. 2. Futottam hazafelé, ahogy csak bírtam, min denen keresztül, körül sem nézve. Táskám hátamat verte, cipőm csattogott a kövezeten Hajam csapzottan tapadt a fejemre, a torkon fájt az erőszakos levegővételtől. Valami rámdu dált, megtorpantam, nem értettem, mi van. Eg férfi öklét rázta felém autójából, járókelők bá múltak rám, egymás közt pusmogva, de nen értettem, mit mondanak, csak a forgalom állan dó, halk morgását hallottam, azon fölül sem mit. Újra nekirugaszkodtam, és rohantam tovább. Látásom teljesen beszűkült. A szürkt házfalak fölött a szürke égből nagy cseppekbei szemerkélni kezdett az eső. Megbotlottam egy repedésben vagy járda szegélyben, nem tudom biztosan miben, és el estem. De felpattantam, és futottam tovább Vádlim már nagyon fájt, úgy éreztem, bordáin hamarosan átszúrják a tüdőm. Tenyerem saj gott, égett, és mikor megnéztem, ijedten lát tam, hogy mindkettő erősen vérzik. Elesésko csúnyán lenyúztam róluk a bőrt. Kétségbe vol tam esve, torkomat sírás szorongatta. Nen tudtam, hogy könnycseppek folynak-e le arco mon, vagy esőcseppek. Mikor befordultam az utolsó sarkon, meg pillantottam öcsém, húgom és nagynéném amint épp beszállni készülnek egy kocsiba. Né nikém meglátott; testvéreimet gyorsan betusz
