Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Írottkő Stúdió

VI

ÍROTTKŐ STÚDIÓ

GADÓCZYJÓZSEF

Az igazi ősz

Hazafelé tartottam a zsibongó forgatagból, egyetlen lámpa sem égett, csak a fasor-neonok negatív színfoltjaként - terelte búsongó lényemet. A hídon is csak sötét árnyam vánszorgott keresztül - egyedül.

Míg betegnek és árvának éreztem magam, lelkem valahol fent követte materiális lényemet. Eközben mosolygott, hogy ez az átkozott ketyere ott bent mily makacs, s rossz gép... Pedig már rég feladhatta volna, túl sok volt a fizikai behatás, igen, azt kell mondjam: nem vigyáztam magamra.

Mégis, ami igazán fájt, az az összetört álomvilágunk víziója volt.

Miért lett csírájában eltiport növényke? A választ abban kerestem, hogy napjainkban csak kevesen álmodnak, s abban, hogy mi mégis megpróbáltunk esztelenül hősködni. S mire mentünk vele? Csak nézd meg te is: mit tettünk a gyanútlanokkal?!

Nem látom tisztán az érzéseidet - kicsinek

látszol a vonal túlsó végéről, pedig a hangot bennem kalapál. Egyáltalán miért hívtál? Talár szemed elé tűnt a lehullt ötágú koronánk egr darab gyémántja? Vagy egy mozaik az elveszet királyságból?... Mindegy, most oly kicsinél tűnsz.

Lehet, hogy hülye vagyok, de amint as ódon templomközbe értem, belerúgtam az első vak lámpaoszlopba, s csak utána gondoltán arra, hogy nem, ez az istenverte hályog nem a; ő bűne. Sőt, talán ő is ugyanolyan elszigetel most a társaitól, mint én.

Végül a hajnalra gondoltam, a mi hajnalunkra: a bombázás után lassan elnémultak ; zajok, csak mocsok és döbbenet maradt a széthasadt városban.

...S valami még: bíbor vér a hófehér falon

Szent vérünk, elátkozott vérünk fújt harsonát az égnek.

Éltünk, öleltünk, szerettünk, s most sikol- tanak a felírt igék...