Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Vida Ognjenović: Gyermekláncfű

zokkal, majd egy hang hallatszik: Van szatyrod, kislány? A lányka hallgat, közben a szíve úgy kalapál, mintha a pulóvere alatt egy kis harkály kopá- csolna szakadatlan: tup, tup, tup. A tanár úr kihajol a nyíláson. A kislány rémülten hátrál, a kezébe temeti arcát: Nem én voltam, nem én voltam! - sikoltozza. A gyógyszerésznó' a másik helyiségből odafut, becsomagolja a gyógyszereket, úgy nyújtja oda a kislánynak. Nincs szatyrod ugye? A tanár úr felemeli egy tégely fedelét, pincettával kiemel egy rózsaszínű labdacsot, papír- szeletkébe csomagolja, s odanyújtja a gyereknek. Tessék egy kis promincli, te jó kislány vagy, fogadd csak el, jót tesz a torkodnak. A lányka kikapja kezéből az ajándékot, és az ajtóhoz rohan. A gyógyszerésznó' nyitja ki előtte, ő pedig futva csatlakozik a gyerekrajhoz, amely a sarok mögött várja.

Ott volt, mondja elfúló lélegzettel, és ezt adta. Odamutatja a többieknek a cukorkát. Tudja, hogy ebben a pillanatban a helyzet magaslatán áll, mert a gyerekek között ő az egyetlen, aki személyesen beszélt a tanár úrral... de csak az a fakopács ne kopácsolna még mindig ott a pulóvere alatt: köp, köp, köp! Dobd el, parancsolja az a fiú, akinek a szavára mindenki hallgat a csoportban. Ez valami rontás. A kislány a markában szorongatja a szerény kis ajándékot. Tetszik neki a szép, színes labdacs. Dobd el, minél előbb! Az ilyesmit egérszarból csinálják, jelenti ki a nagyfőnök. Akislány földhöz csapja, utána dühösen még rá is tapos, mire a labdacs palacsintává mállik. A fiú tovább tiporja, tapossa, amíg el nem porlad. Ez csak egy köhögés elleni cukorka volt, mondja a kislány sajnálkozva, és sírásra görbülő szájjal vesz búcsút attól a rózsaszín maszattól, ami a cukorkából megmaradt. Kóstoljuk meg, csak úgy, a nyelvünk hegyével, indítványozza egy soványka gyerkőc. Nem, mondja ellentmondást nem tűrő hangon a vezér. Halálos méreg, összeesnél, mint egy krumpliszsák.

A kislány hosszan figyeli, amint hangya siet a rózsaszín törmelék irányába. Ha most a hangya a méreg miatt felfordul, gondolja magában, akkor minden igaz. Akkor Géll tanár úr tényleg vajákos és méregkeverő. A hangya toronyiránt evez előre, majd a rózsaszín szigetecskén átkelve, épen és egészségesen csetlik-botlik tovább a fűben. A hangya továbbmászott, és nem lett semmi baja, mondja megrovóan a kislány, hiszen még mindig sajnálja a cukorkáját. Azért, mert nem evett belőle, egy szemernyit sem, magyarázza a szigorú ifjonc. Te is hozzáértél ahhoz a miszmaszhoz, és még élsz, de azért, mert nem ettél belőle! Csakugyan, mondja a kislány, a hangya sem evett. A rózsaszínű morzsalék, cukorpor, lassacskán maga is az út pora lesz. Hamarosan itt a nyár.

A Géll-féle patikában a város többi gyógyszertárától eltérően mindenféle csodaszer akadt. Először is, mint a felnőttek mondogatták, úgyszólván minden fontosabb gyógyszert a tanár úr maga készített. Hajhullás elleni lotiont, vérzéscsillapító tinktúrát, szirupot köhögés ellen, kenőcsöt köszvény, izületi és reumás bántalmak enyhítésére. Szájöblítőt dohányosoknak, füldugaszt, szem- cseppeket trachoma ellen, nemkülönben kenőcsöt szemfertőzésekre. Azután hintőport zsírfoltok eltüntetésére az öltönyökről, fogfehérítő granulátumot, szalmiákszeszt a garatmandulák ecsetelésére, szirupot vérszegénység ellen. Ő készítette a híres-nevezetes kombináltport fejfájás ellen (mintha elvágták volna), hasonlóképpen a saját készítményei közé tartozott a vazelinos krém visszértágulásra, a szívcseppek mértéktelen szívdobogásra, a repülősó ájulásra, úgyszintén a sebek hegedését elősegítő hintőpor.

898