Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Pasztercsák Ágnes: A hasonmás

szintjére vetítve ez annyit jelent, hogy a zárt paraszti közösségből való eltávolodás a megkülönböztetés, esetlegesen a kizárás tényét vonja maga után. A gyökerekhez való visszatalálás a közösség szempontjából nehézkes, hiszen a visszatérőt tartózkodással fogadják, s általában nem egyenrangúként kezelik. Ez az elgondolás nem a finn gondolkodás jellemzője, hiszen a magyar irodalomban is megtalálható ez például Illyés Puszták népe című művében, illetve Veres Péter Gyepsor-novelláiban. Jelen regény esetében tehát a paraszti réteg nem társadalmi rétegként, hanem mint közösség értelmeződik, az lesz a vizsgálat tárgya.

Megfigyelhető, hogy Kallas regénye esetében az alsóbb néprétegből származó Aalo jellemének megítélése eltér a századelő népábrázoló hagyományától. Alányt — mint a népábrázoló regények paraszti szereplőjét - öntudatosság, határozottság, döntési képesség jellemzi, nem érvényesül vele kapcsolatban a Kianto regényeiből ismert lusta, gyámoltalan paraszt képe, illetve az önálló döntésre képtelen, alárendelt szerepű nő jelleme. A farkasmenyasszony esetében lényeges, hogy Aalót női mivoltában is a fent említettek jellemzik, képes függetlenségének megvalósítására, mely a szabadság érzésével ajándékozza meg. Naivnak mondható Aalo azonban abból a szempontból, hogy nem látja be e közösség változásra való képtelenségét, s hazajön, remélve férje támogatását. A parasztság egészének megítélésével kapcsolatosan azonban az Aalóról mondottak nem jelentenek lényegi változást, hisz maga az elbeszélés nem teszi kérdésessé e zárt paraszti közösség merevségét, sőt e merevség tarthatatlanságára kívánja felhívni a figyelmet, amit a XX. század fejlődő társadalmában idejétmúltnak ítél.

Kallas kisregénye utat nyit az emberi lélek analizálásának, így figurái is egyénítetté válnak. Ő inkább az emberi lélek mélyén megbúvó erők hatalmát, kitörését vizsgálja - a század pszichologizáló hagyományának folytatójaként -, s ezt helyezi paraszti környezetbe. Narratológiai szempontból megfigyelhettük a külső elbeszélői pozíció alkalmazását, azt, hogy elbeszélő és szereplői között nem nagy a distancia, sőt a narrátor rokonszenve a főszereplő iránt világosan megmutatkozik. A szereplők megítélése nem társadalmi hovatartozásuk függvénye, sokkal inkább jellemükből, cselekedeteikből fakad, a narrátor saját értékítéletét főként morális szempontokra alapozza. A népábrázolás jelen esetben egy magasabb célnak van alárendelve: Kallas az ember önmegvalósításra való igényét hangsúlyozza ezáltal.

893