Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Pasztercsák Ágnes: A hasonmás
,J5 miként a kígyó, ez ősi csúszómászó és az ember között, akként szított örökös gyűlöletet a teremtő farkas és ember között, hogy örökkön-örökké üldözzék egy mást.'m Farkas és ember párhuzama ezen idézetben előhívja az olvasóban Aalo és az emberek ellentétének gondolatát, így a lány és a falusiak között később bekövetkező konfliktus előre sejthetővé válik. Az elbeszélő erősen stilizált archaikus nyelvezettel, krónikaszerűen elbeszélve közeledik lépésről lépésre Aalo extázisának ahhoz a pontjához, ahonnan már nincs visszaút a földi halandók közé. Az Aalo és kora értékvilága közti feszültséget érzékeltetik az erkölcsi példázatok, figyelmeztetések, baljós előjelek. Az átváltozásnak, Aalo élete kiteljesedésének ábrázolásában Kallas a lírai, patetikus, plasztikus kifejezés művészévé lép elő, s így adekvát módon jeleníti meg a farkasmenyasszony gyönyörteli, erotikus extázisát, azt a gyönyört, melyet az eddig ismeretlen természeti erőnek és szabad léleknek a megtapasztalása okoz. A balladisztikus, kihagyásokra, elhallgatásokra, ismétlésekre épülő - helyenként monoton - beszédmód, komor hang, illetve a baljós előjelek már a regény elején előrevetítik a tragédiát, sejtelmes, tragikus hangulatot közvetítenek. Ezeknek a sorsszerű előjeleknek az értelme jórészt kifejtett, tehát az addig csak sejthető következmény bizonyossá válik. így Aalo sorsa is eleve elrendeltté lesz, mivel a testén található barna tűzfolt - amelyet az emberek boszorkányjegynek, a Sátán kézjegyének neveznek - és vörös haja a népi hiedelem szerint démoni erőktől való megszállottságot sugallnak. E megszállottság szintén két én meglétét feltételezi, mivel a szakirodalom szerint „megszállottság esetén pedig az idegen szellem jelenlétét, az énbe hatolását, vagy más értelemben egy másik én jelenlétét, többes személyiség létrejöttét hangsúlyozták.”22 Aalo halála a kezdetektől sejthető (ezt bizonyítja többek között, hogy szövegszinten a lány személyével kapcsolatban a halál folyamatosan említődik), így az elbeszélő nem a cselekmény végkifejletére futtatja ki a történetet, hanem az addig vezető út érdekli. Az emberi személyiség kettősségét, az ösztönök erejét, annak érvényesülési lehetőségét, a személyiség határait akarja megmutatni, s ehhez választja háttérként a paraszti közeget. Ebben a regényben adott annak a megmagyarázhatatlan érzésnek és hangulatnak az ereje, ami vonzza Aalót valami ősi, új és misztikus felé. E kiteljesedés eufórikus öröme mutatkozik meg farkas alakjában kibontakozó szenvedélyességében. Kallas törekvése az általános emberire oda vezet, hogy az emberi szív és szenvedély harcában az élet személyes formáit valami emberfölöttiben, különlegesben, egyediben, időtlenben találja meg. Ez az az út, amely Kallast az irracionalizmushoz, a misztikumhoz vezeti. Az elbeszélői szerepek változatossága Maga az elbeszélés keretbe foglalt, egy szálon futó, anekdotikus alapelvű, történetközpontú, archaikus krónikastílusban előadott. E stílusnak megfelelően az elbeszélő már a keretben tanúságot tesz jelenlétéről oly módon, hogy pusztán a tényekre támaszkodva röviden felvázolja a történetet (ismerteti a hírt): Jme Aalo története, Priidik erdész hitvestársának regéje, ki Sátán hatalmából farkassá változott, s hites férje mellől farkasemberként a vadonba futott, hol az erdő vadjaival s az erdei Démonnal, a diabolus sylvarummal érintkezett, 884
