Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: Találkozásaim
KISS GY. CSABA Találkozásaim Nedjeljko Fabrio Először a szigligeti strandon próbáltam olvasni a regényét. Az volt a címe: Vjezbanje zivota. A címlapot forgatva nem volt könnyű értelmeznem. Valami olyasmit jelent, hogy az élet gyakorlása. Jókora darab szövegen kellett keresztülrágnom magam - s bizony gyakran kellett szótár után nyúlnom míg derengeni kezdett valamelyest a homály. Mert a Fiumében játszódó regény magyar változatának azután Város az Adrián lett a címe, nemzedékek egymás után következő sorában mutatja be a történelemnek, a változó és kiszámíthatatlan történelem sodrásának kitett emberi sorsokat. Az egyszerű életeket, az egyéneket, akik megpróbálják élni, ha úgy tetszik, gyakorolni életüket. És a generációk láncolatában egyszerre tapasztalhatjuk a folytonosságot és a megszakítottságot. Azt kísérli meg fölidézni a regény, hogyan élték át saját egyéni történetükét-életüket a városba érkező szegény olasz fiú leszármazottai, és hogy miként lesz az ő mikrotör- ténelmük ama nagy történelem könyörtelen zsákmánya. Fabrio déli ember. Hőseit nemcsak mediterrán tájakon, az adriai városban és környékén sétáltatja végig, hanem temperamentumukat, vérmérsékletüket is ilyennek festi. Az érzelmek és a szenvedélyek emberei. Külön érdekesség, hogy a regény egyik magyar hősnője, Zsuzsa, az orfeumi táncosnő szintén megfelel ezeknek a normáknak. 1993 áprilisában láttam először. Abban az évben a nemzetközi PEN-Club Dubrovnikban - mondanám Raguzában - tartotta meg a tanácskozását. Nem mindennapi körülmények között, több hadszíntéren még zajlott a délszláv háború, és a nyugati Pen-csoportok egy része bojkottálni akarta Horvátországot. Nedjeljko Fabrio ekkor elnöke volt a Horvát írószövetségnek. Nyilvános fól- szólalásaiban, publicisztikai írásaiban nemes szenvedéllyel védte megtámadott hazája ügyét. Soha nem türelmetlenül, soha nem más nemzetek becsületébe tiporva. Európához fellebbezett, a horvát kultúra európai örökségére hivatkozott. Ő, aki a történelmet valami démoni erőnek, az egyént ideológiákkal, zászlókkal, jelszavakkal elcsábító gonosz tündérnek tüntette föl műveiben, mintha a lehetetlent akarta volna megkísérteni, amikor újból és újból megszólította azt a nagy világot, amelynek szfinksz-arcát annyiszor volt alkalmunk Közép-Európában megismerni fölöttünk elnéző közönyös tekintetével. Azután módom volt köszönteni őt a budai Királyi Palotában a Bethlen Gábor-díj átvétele alkalmából ugyanannak az évnek novemberében. Nedjeljko 93
