Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Molnár Miklós: Dalma és Istók
san végükhöz közelednek a munkálatok, egyre erősödnek a velem egyesülni vágyó lovag reményei. Hevesen unszol: szemléljem meg a tiszteletére épülő csatornát. Eleinte vonakodom, de végül teljesítem a lovag kérését. Mihelyt megépül a kanális, kezemet Rheingold lovagnak kell nyújtanom... Jobban félek ettől a házasságtól, mint a haláltól. Ahogy mendegélek a kanális partján, és nézem, miként fáradozik ezernyi ember, egyszer csak mellém lép egy építőmunkás. A Witold nevű munkást annyira megigézi a szépségem, hogy kendőzetlenül kiszalad a száján: - Szeretlek, Dalma! A férfiból szeretet, odaadás és hűség árad: mindaz, amire mindig is vágytam. Azt mondom neki: - Csakugyan szeretsz? Akkor törj nekem utat azon a hegyen át!- Boldogan megteszek bármit, amit csak kérsz tőlem - mondja Witold. És tágra nyílt szívvel, határtalan jó kedvvel máris útnak indul. Egyetlen pillanatig sem firtatja, miért kell utat vágnia a hegyen át, azon sem tépelődik, hogyan lásson munkához. Nem aggasztja, mennyi időbe telik, míg végére jár a dolognak, de még az sem, hogy esetleg kudarcot vall. A sűrű erdő borította hegy lábához megy, és csákányával hasogatni kezdi a sziklákat. A nevemet mondja minden csákányütéskor. Minden ütésének akkora az ereje, mintha egyszerre száz csákánnyal sújtana a sziklákra. Alig kezdi el a munkát, néhány nap múlva máris a végéhez közeledik. Egy regimentre való munkásnak is évekig tartana, amit Witoldnak pár nap alatt sikerül elvégeznie. Mióta megismertem Witoldot, a lovag minden közeledését elhárítom. - Másvalaki szerelmét teszem most próbára. Amíg ki nem derül az igazság, nem gondolhatok esküvőre. Rheingold lovag emberei messziről figyelik Witoldot. Jelentik uruknak, hogy Witold hamarabb elkészül a rábízott munkával, mint ők a kanálissal. A lovagot roppantul megrémíti a hír. Kiteheti a lelkét, a szívemet mégsem ő, hanem Witold fogja elnyerni! Midőn a lovag megosztja aggodalmait a bizalmasaival, egyikük azt tanácsolja: - Nagyuram, te fényességes, nemes lovag vagy, Witold meg csak egy senkiházi építőmunkás. Miként vetélkedhetne a sassal a vakond? Ha kívánod, nagyuram, nyomban indulok, és végzek vele.- Nem, azt ne! - tiltakozik Rheingold lovag. - Dalma előtt senki sem moshatná le rólam Witold vérét. Elfordulna tőlem végleg.- Nagyuram, én tudok rá módot, hogy el távolítsuk az utadból Witoldot anélkül, hogy vérét ontanánk — szólal meg a lovag egy másik bizalmasa.- No, ezt már sokkal szívesebben hallom! - mondja a lovag. A lovag embere megkeresi Witoldot, aki a munka legvégén jár már; szívében hevesen izzik a remény, hogy hamarosan újra láthat engem.- Ó jaj, barátom, hiába minden! A kincsek kincsét, a leggyönyörűbb Dalmát váratlanul elragadta a halál! - mondja a lovag megbízottja. Witold jéggé dermed. - Mit beszélsz? Meghalt az én Dalmám?- Igen, meghalt - feleli Rheingold lovag embere. - Bizony, szegény barátom, Dalma nincs többé. Mély sóhaj szakad föl Witoldból. Afóldre zuhan, kilehel még egy szót: „Dalma” - és meghal. 860
