Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Szentesi Zsolt: A visszafordíthatatlan pusztulás szemlélésére kárhoztatva

igen nyomatékosan, terjedelmes tanulmányának mintegy konklúziójaként: „Elemzésünk során újra meg újra arra a meglepő' következtetésre jutottunk, hogy Weöres Sándor költészetének valódi, nem mindennapi költői formátumát művészileg legmagasabb színvonalon képviselő értékei - a rögtönzések, vázlatok, ötletek, sorozatok, improvizációk. Esztétikai szempontból mindez az ő költészetének nem margóján, hanem középpontjában szerepel.”53 Sokkal árnyaltabb a szerzőnek az a megfogalmazása, mely szerint „az is megtörténhetne — s erre van példa Weöres költészetében [történetesen éppen elemzett versünk- Sz.Zs.] -, hogy a jelentés visszavenné a ritmustól és zenétől a vezető szerepet, a forma tagolttá, rétegzetté válna, és megtörne az ornamentális lírai személyesség »egydimenziós«, sőt - bizonyos értelemben - »nulldimenziós« jellege”54.

De más miatt is sajátosan egyedi helyet foglal el költeményünk a Weöres- lírában. Ennek megvilágítására érdemes előbb felidézni a költő és Domokos Mátyás egy 1979-es beszélgetését: Ha valakitől azt a felszólítást kapnád, hogy melyik versed fejezi ki leginkább a világban való helyzetedet, mit válaszolnál? Melyik verseddel válaszolnál? - Sosem gondoltam még arra, hogy a világban milyen helyzetem van, és erről [...] verset sem írtam. Ez a gondolat nem foglalkoztatott. - Én azt mondom, hogy írtál! - Éspedig? - A Merülő Sa- turnust. Köteteim is volt. - Az egy kollektív, szociális tárgyú vers. - Nem rólad beszél? - Nem, semmiképpen. - De amennyiben költő vagy, mivel költőről szól, hát Rólad is szól [...]. - Hát ami Jedermannról szól, ami mindenkiről szól, az Everymanról, az természetesen rólam is szól. S ez egy ilyen Everyman-vers.- Everyman? Ez azt jelenti, hogy mindenki? Hogy mindenkire vonatkozik? — Igen. Akárki, bárki. De ebben a versben ez az akárki nem az, aki ott megszólal. Az az öreg bölcs, a dedikáció szerint Thomas Stearns Eliot, de mondhatnánk Fülep Lajost is, vagy mondhatnánk Bergsont, vagy nem tudom kit. Az akárki, a Jedermann, inkább az, aki ezzel a megszólaló bölccsel szembehelyezkedik.”55 Ezen idézet nem csak annak példája, hogy mennyire nem lehet egy költeményt, vagy annak egy önkényesen kiragadott részletét az írói életre, életrajzra, a konkrét költő világlátására vonatkoztatni, azzal durván analógiás kapcsolatba hozni. De azt is példázza, hogy mennyire általános érvényű, to- talizáló jellegű minden jelentős műalkotás. Az egyetemes világpusztulás, annak tragikuma, illetve ennek megélhetőségének (vagy épp megélhetetlensé- gének) hogyanja áll előttünk, egy már Isten-voltánál fogva is általánossá, kivételessé transzponált-növesztett versbeni én alakján keresztül. E tragikus világszemlélet következtében is kiválik e költemény a költői termés egészéből. Kenyeres Zoltán írta egyik tanulmányában, hogy alkotónknál már korán megfogalmazódott negatív, „máig változatlan véleménye a művészet korábbi szerepvállalásainak és szerepeinek hívságáról”56. Ugyanakkor Tamás Attila is megjegyzi, hogy „a magát a létezésnek átengedő, abban feloldódni kívánó, nem-cselekvő, érezve szemlélődő magatartás sem az egyetlen, amelyet Weöres Sándor igenelni, illetve képviselni tud”57. A Merülő Saturnus ennek lenne példája. Nincs szó természetesen direkt politizálásról, közvetlen szerepvállalásról. Tamás Attila pontos megfogalmazásában (más műveket is említvén példaként): „Szorosabb értelemben politikusnak mondható költői megnyilatkozása talán nincs is, [...] a lélektelenné váló lét képeivel visszadöbbenteni törekvő Merülő Saturnus említhető még leginkább ebben a vonatkozásban. Ez azon801