Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Sághy Miklós: A metafora szerepe a nyelvészetben
alapformáit tükrözik.17 A kognitív metafora-elmélet jelentősen kiterjeszti a metaforaként értékelt jelenségek körét a hagyományos metafora-felfogáshoz képest, ugyanis vizsgálata során a hagyományosan holt metaforának18 nevezett alakzatokra veti a hangsúlyt. A kognitív metafora-elmélet szerint a mindennapi, holt metaforák olyan általánosított, ún. fogalmi (konceptuális) metaforákra vezethetők vissza, melyek alapvetően meghatározzák az emberi gondolkodást. Az alábbi mondatok például az ’idő pénz’ általánosított metaforára vezethetők vissza: (1) (a) A számítógéppel sok időt takarítottunk meg. (b) Ne pazarold el ezzel a drága idődet! (c) Ez a munka sok időmbe került. (d) Sok időt fektettem bele. (e) Ezzel a kerülővel sok időt veszítettünk. (í) Jobban be kellene osztanod az idődet.19 Az idézett mondatokban található igék: megtakarít, elpazarol, valamibe kerül, befektet, veszít, beoszt, mind az időnek a pénzzel való kapcsolatáról tanúskodnak, vagyis az ’idő pénz’ fogalmi metafora alapján szerveződnek. Hasonló mechanizmusokat figyelhetünk meg az érzékeléssel összefüggő metaforák esetében is, vegyük például a fent-lent orientációt, ahol a fenthez a boldogság, a lenthez pedig a szomorúság képzete társul: Feldobott ez a gondolat. A mennyországba röpít az öröm. Olyan lehangolt vagyok. Annyira padlóra kerültem. Ezek a mondatok a ’boldogság fent’, ’szomorúság lent’ általánosított metaforákra vezethetők vissza. Látható, hogy a kognitív metafora-elmélet kielégíti Di Pietro - a nyelvészeti metafora-elméletekre vonatkozó — elvárásainak egy részét, nevezetesen, hogy vonja be kutatásába az ember érzelmi és értelmi működésmódjának (kognitív) szempontjait, illetve, hogy adjon számot azokról a mindennapi metaforákról, melyek a nem szépirodalmi szövegeket és az adott elmélet nyelvét is jellemzik.20 Mindemellett azonban valószínű, hogy Di Pietro nem ilyen jellegű megoldást szorgalmazott. A kognitív metafora-elmélet ugyanis elhanyagolja a költői metaforákat, ami érthető, hiszen azokat éppen egyediségükből adódóan legtöbbször nem lehet egy általánosított, fogalmi metaforára visszavezetni. Továbbá a kognitív megközelítés a metaforát az emberi tudásformák rendszerében vizsgálja, magyarázatait annak struktúráihoz rendeli hozzá, miközben Di Pietro a metaforának a nyelvi jelek rendszerben betöltött szerepére kíváncsi. Azaz: olyan nyelvelmélet létrehozásának igényét fogalmazza meg, mely az irodalmi metaforákat sem hanyagolja el, és tekintettel van a nyelv alapvetően metaforikus voltára. A továbbiakban arra keresem a választ, milyen nehézségekbe ütközik egy ilyen elméleti igény kielégítése a nyelvtudomány keretei közt. Mindenekelőtt azonban egy, a problémát érintő alapvető kérdés: mit tekintünk nyelvelméletnek? Kiefer Ferenc válasza a fenti kérdésre a következőképpen hangzik: „A nyelvelmélet a nyelvre vonatkozó elmélet, amely a nyelvnek szei'kezeti (strukturális) tulajdonságaira vonatkozik, és amely a nyelvet szinkrón rendszernek tekinti. A nyelv szerkezeti tulajdonságai közé szokták sorolni a nyelv fonológiai (hangrendszerbeli), morfológiai (alaktani), szintaktikai 780
