Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Pomogáts Béla: Irodalom a hatalom szorításában
OS tevékenységéről, az MSZMP 1957. június 27-29-i Országos Értekezletének Határozata volt. Ebben a következő megállapítások olvashatók: „A pártkonferencia megállapítja, hogy az ellenforradalom, kihasználva az elméleti és gyakorlati munkában fellelhető mulasztásokat és fogyatékosságokat, átfogó támadást indított proletárdiktatúránk, és annak motorja, a párt ellen a kultúra területén is. A »tiszta demokrácia«, a »teljes szabadság« hazug jelszavainak leple mögül a kulturális élet párt- és állami irányításának elvét és gyakorlatát, a születő új kultúránk szocialista tartalmát támadta. Soviniszta, nacionalista demagógiával zűrzavart teremtett, és nagyfokú színvonalsüllyedést okozott az oktatás, valamint a tudományos és művészeti élet csaknem valamennyi területén. A burzsoázia itt is a kapitalista restaurációra tört, kíméletlenül üldözve mindazt, ami kultúránkban a haladást képviselte, igyekezett megsemmisíteni proletárdiktatúránk hatalmas kulturális eredményeit.” Ezt a határozatot egész sor, az irodalmi intézményrendszer működését is megszabó kultúrpolitikai állásfoglalás követte, így 1957. szeptember 12-én az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának határozata Az irodalommal kapcsolatos egyes intézkedésekről, 1958. január 21-én A sajtó helyzetéről, feladatairól, 1958 júniusában a Központi Bizottság Kulturális Elméleti Munkaközösségének Állásfoglalása a „népi” írókról, végül az egész elkövetkezendő korszak kulturális politikáját megalapozó 1958. június 25-i határozat Az MSZMP művelődési politikájának irányelveiről, majd fokozatosan megindultak az írók ellen vezetett politikai büntetőperek is. Az utolsóként említett állásfoglalás már egyértelműen vállalta a kontinuitást a Rákosi-korszak irodalompolitikájával és irodalmi életével, miként a korábbi korszak megítélését elvégző pártdokumentumok is hangsúlyozottan állapították meg azt, hogy az úgynevezett magyarországi „szocializmus” a ,fordulat évétől” kezdve folyamatosan fejlődött, ha a fejlődésben nehézségeket okoztak is a Rákosi körül gyülekező csoport hibái és mulasztásai. A művelődéspolitikai irányelveket rögzítő párthatározat a kontinuitásnak ezt az elvét szögezte le, midőn az 1948-as politikai fordulatot követő kulturális folyamatot egyértelműen fejlődésnek minősítette: „Irodalmi, művészeti életünkből jórészt kiszorultak a különböző bur- zsoá irányzatok (az öncélúság, a formalizmus), ugyanakkor széles körben ismertették meg a haladó hagyományokat. Az alkotó munkában megjelentek a szocialista realizmus első hajtásai. Ezek a szocialista realizmus szovjet, népi demokratikus és nyugati eredményeivel együtt megelevenítették a szocialista világnézethez még el nem jutott művészek realista törekvéseit is.” Ezt a fejlődést - miként a párthatározat elismerte - ugyanakkor hibás elképzelések és intézkedések terhelték meg, ezek azonban nem érintették komolyabban a „pozitív” irányú folyamatot, legfeljebb az történt, hogy „1949 és 1953 között megsértettük és részben figyelmen kívül hagytuk azt a lenini elvet, hogy a kulturális feladatot nem lehet olyan gyorsan megoldani, mint a politikai és katonai feladatokat”, a kulturális politika nem számolt eléggé ,p burzsoá ideológia mély gyökereivel, széleskörű hatásával”, illetve túlsiettettük és túlértékeltük a fejlődést. Nem folytattunk állandó, következetes elvi, elméleti harcot a burzsoá ideológiai hatások ellen, a helytelen nézetek legyőzéséért, hanem gyakran megelégedtünk ezek rendeleti úton történő elhallgattatásával.” Arról a pártállásfoglalás nem beszélt, hogy a magyar írótársadalom legkiválóbb alkotó egyéniségeinek elhallgattatása, a jelentékeny művek egész 772
