Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Szentmártoni János: Koppány Zsolt balladái
SZENTMÁRTONIJÁNOS Koppány Zsolt balladái Súlyos és komor világot épít Koppány Zsolt legújabb, Az elkésett halott című novelláskötete. Persze nem öncélúan, nem holmi depressziós játék kedvéért - „mindössze” hitelesen tükröz vissza egy kort, mely a maga meghasonlásai- val, igazságtalanságaival, félrevezetéseivel mindmáig meghaladja lelki életünk maradékát. A 60-as évektől napjainkig (de inkább a rendszerváltozásig) ívelő időszak apró történésszilánkjaiból épül fel, egy látszatra írásról írásra változó személyű elbeszélő meséi alapján. De nemcsak a történetek mozaikszernek — maga a dikció is hasonlóan áll össze: mándysan elharapott, itt-ott állítmány nélküli tő- illetve hiányos mondatokból. így éri el, hogy a valóság első olvasásra rideg és tényeket rögzítő ábrázolásán túl nagyfokú balladai feszültséget vibráltat végig, mely az emlékezés filmszerűen viliódzó képsorában láttatja és mozgatja a szereplőket. Jellemrajz és lélekelemzés helyett maguk a puszta események felelnek - tragikusságuk pedig épp kimondhatatlansá- gában éri el igazi hatásfokát. Az emberi sorsok teljes meztelenségükben tárulhatnak így föl, mindenféle dísz, magyarázkodás nélkül. S ha néhol esetleg túl triviálisnak vagy naturálisnak is tűnik egy-egy fordulat vagy párbeszéd - elég csak önmagunkba tekintenünk, saját múltunkba, annak elfojtott vágyainak vagy időben felismert és kordában tartott perverzióinak kútjába, már nem is olyan hajmeresztő. Mi több, természetes, még ha sokszor szégyellni igyekez- zük is. Mint például a serdülőkori önkielégítéseket, a másik nem utáni agresszív sóvárgásunkat, az első ügyetlen és sikertelen szexuális próbálkozásokat, éjszakában-csatangolásokat, berúgásokat, a katonaévek megaláztatásait; azt, hogy érzékenyebben és sokszor őrültebben viselkedünk a kelleténél, s amiért olyankor balfácánnak kezel minket környezetünk, hogy a lelkünk mélyén valahol mindannyian anya- és apakomplexusban szenvedünk, hipo- chondriásak vagyunk és verseket írunk... S mindezt egy olyan kornak a hátterével, amely lágerekbe és gulágokra hordott megfélemlített tömegeket; született nemeseket, művelt értelmiségieket, Európa-bajnok bokszolókat esztergapad vagy öltözőkabin felügyelő-asztala mögé szorított; egyszerű munkásokat megalázó kompromisszumokba hajszolt vagy vezetői posztok szédítő magasába ültetett... — és amikor nyugati futballcsapatok és rock-zenekarok sztárjainak játékával, olcsó szeszekkel és szabad szerelemmel „kábította” magát a szerepét és identitását nem lelő ifjúságGyógyírnak marad a nosztalgia keserű pohara, a személyes múlt anyagából kínkeservesen kifacsart ital, mely még mindig jobb és üdítőbb, mintha a jelen ázott dohányát rágnánk; a szüntelen anyakeresés és apakép-formálás, 722
