Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Osztroluczky Sarolta: Név és metafora

fel ez a megértésre és beszélgetésre vonatkozó kettős vágy, ha nem lenne egy harmadik regényalak, aki - „szerkesztői” tevékenysége által - egyfajta közvetítői szerepet lát el a felek között: „beszélgetéssé” formálja „el-beszéléseiket”. Misut, aki a regény első oldalától az utolsóig ,jelen van” a szövegben, szintén a megértés vágya motiválja. Kezdetben ugyan csak kíváncsiságból lapoz bele a naplókönyvbe, de beleírásával már annak értelmezését is megkezdi, mígnem az önértelmezés stádiumába jutva saját történetébe is belefog.

Misu szerepét elsősorban és lényegileg az a metaforikus önazonosítás jelöli ki, amelyre ő maga hívja fel az olvasó figyelmét a szövegben: ,fin addig nem olvastam ezeket a mitológiákat. Csak amit hallottam róla rádióban [...]. És mondjuk ez a Hermész úgy aki megtetszett. Hogy furfangos, besurranó, kikutató féle. [...] Na de főleg az, hogy mint ez a Hermész: Én is hírnök vagyok!” (278., kiem. — O.S.) A metaforizáció alapját képező cselekvésjegy ( Jki Ikutató”) többször is megismétlődik a regényben, s e rekurrencia által Misu alakjának motívumává válik.25 A hasonlatban szereplő mitológiai alak, Hermész neve pedig az értelmezés művészetét jelölő hermeneutika fogalmának eredete is egyben: ,A görög hermeios a delphoi jóshely papjára vonatkozott. Ez a szó, és az általánosabb herméneuein ige és herméneia főnév a szárnyaslábú hírnökistenre, Hermészre utal vissza; ezek a szavak feltehetőleg az ő nevéből származnak. [...] Hermész neve - jellemző módon - összefüggésbe került azzal a szereppel, amikor valaki az emberi megismerés határain túlit az emberi értelem számára felfoghatóvá teszi.”26 Korábban már esett szó Mi- sunak a nevek reszemantizálhatóságára reflektáló értelmezői alapállásáról. Több olyan metanyelvi szöveghely van a regényben, melyben Misu egy-egy név jelentését vonja be saját interpretációjába, mintegy modellálva ezzel a napló egy potenciálisan „helyes” olvasásának módját: az értelemalkotás nevek belső formai tartalmára való kiterjeszthetőségének lehetőségét. A Hermész nevében rejlő képzet szövegbeli regenerálódásának észrevétele és végigkövetése már a mi befogadói „munkánk” eredményességén múlik, a név értelem- konstruálási szándékkal való játékba hozása azonban mindenképpen motiváltnak mondható.

Misu hasonlata (,/va de főleg az, hogy mint ez a Hermész: Én is hírnök vagyok!") valóban nem önkényes: azt, hogy ő ebben a regényszövegben hírnök, értelemközvetítő „hermeneuta”, a szó alapjelentései mutatják meg: ,A hermeneutika [...] a megnyilatkozás, tolmácsolás, magyarázás és értelmezés művészete. »Hermész«-nek nevezték az istenek követét, aki az istenek üzeneteit közvetítette a halandóknak. Megnyilatkozása nyilvánvalóan nem puszta közlés, hanem az isteni parancsolatok magyarázása, mégpedig oly módon, hogy Hermész lefordította ezeket a halandók nyelvére, és érthetővé tette számukra. A hermeneutika teljesítménye alapvetően mindig egy másik »világiból származó értelemösszefüggés áthozatala saját világunkba. Ez érvényes a epppuefa alapjelentésére (»gondolatok kifejezése«) is, melyben a kifejezés fogalma maga többértelmű, hiszen átfogja a kimondást, magyarázatot, értelmezést és fordítást.”21 Misu regénybeli ténykedése megfeleltethető a mitológiából ismert Hermészének28, vagyis kimeríti a hermeneutika fogalmának négy alapjelentését. Kezdjük e sort hátulról: ,A fordítás a »megértés« alapvető értelmező folyamatának egy meghatározott formája. A fordító az idegent, az ismeretlent, az érthetetlent saját nyelvének közvetítő közegébe teszi át.”29 Misu már a

702