Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Irodalmunk és az európai integráció
jedésében és gazdagításában, a magyarság folyamatos önfeláldozó küzdelmét az európai kultúra védelmében a keletről érkező inváziókkal szemben, a magyar függetlenségi hagyományokat, amelyek az európai szabadságeszmények érvényesülését szolgálták az erdélyi fejedelmek, II. Rákóczi Ferenc és az 1848- 1849-es magyar szabadságharc küzdelmei során. Igen fontos, hogy hasonló megvilágítást kapjon az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc önfeláldozó küzdelme, illetve politikai és szellemi öröksége. Ezt az önfeláldozó küzdelmet és a küzdelem világtörténelmi jelentőségét annak idején az egész európai értelmiség elismerte. Szeretném felidézni azokat az emlékezetes szavakat, amelyeket Albert Camus írt le annak idején: ,A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revidiálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egységesülő Európában.” Igen, azt a képet, amelyet a katonai értelemben levert, erkölcsi értelemben mégis győztes 1956-os magyar forradalomról Camus rajzolt, mindenképpen érdemes fenntartani, gazdagítani és elevenné tenni. 1956 forradalma (1848 forradalma) mellett az egyik legnagyobb érv mellettünk és európai integrálódásunk mellett. Ennek az érvrendszernek a mozgósítása, megjelenítése a történészek és a politikusok (a diplomaták) dolga, mint ahogy a másik nagy érvrendszernek, a magyar kultúrának és természetesen a magyar irodalomnak az „országimázs” és az európai integráció szolgálatába állítása a kultúr- diplomatáknak, a műfordítóknak és persze maguknak az íróknak a dolga. Szeretnék hinni abban, hogy az előttünk álló évtizedekben - Magyarország európai integrációját is elősegítve - egyik legnagyobb értékünk, amelyet az európai nemzetek elé tárhatunk, maga a magyar irodalom lesz. Ennek az irodalomnak a külföldi, európai sorsa, befogadása is új fordulatot vethet az uniós csatlakozás után. Babits Mihály majd egy évszázaddal korábban - már idézett tanulmányában — a következőket jelentette ki: ,A szellemi élet törvényei hasonlóak a szerves élet törvényeihez, s valamint az élő test minden kis része folytonos anyagcserében áll összes többi részeivel: úgy van ez a nagy kultúrákkal is. Nincs ok tehát feltennünk, hogy a magyar kultúra, ha valóban kultúra és érték, az európai szellemközösségből igazán és sokáig, hacsak egyoldalúan is, kizárva maradhasson. Az alakulások korszakát éljük. Nemzeti irodalmunk, egész nemzetiségünkkel együtt átalakulóban van, de átalakulóban van Európa, az európai élet és kultúra is. Minden jel arra vall, hogy a változások úgy politikai, mint kulturális téren az egységesülés felé irányulnak, s kultúránk is még szorosabban fog az európai kultúrába olvadni, s ennélfogva ott nagyobb és erőihez méltóbb szerepet is vinni.” Mondhatnám, mindezt a jelenben is írhatta volna: huszadik századi történelmünk szörnyű zsákutcái okozták, hogy 688
