Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Brassai Zoltán: "S bizony mondom: nem ismer engem senki"

red, de mikor pénze lesz férjének egy találmánya következtében, visszakéredz- kedik hozzá, de három nap múlva ott tartanak, ahol korábban, mert a nő nem tud kibújni a bőréből. Amásik: mivel nagyon nehéz a válás, utána az embernek nem lehet a társa az, aki méltó rá. Mariska végül vállalja Miskát, de ott áll köztük a hatalmas harmadik, akinek nem szabad világra jönnie, hogy ne vághassa szülei szemébe később, hogy „Ti gyalázatosak!” De a regényt mégis meg kell írni, mégpedig azért, hogy ha ez a harmadik egyszer mégis megszülessen, Miska alkalmas időben becsempészhesse a könyvei közé, tehát tudja meg, hogy mi a valós, a lelki története az emberi érzelemnek. Azaz, hogy mi tudjuk meg, olvasók. Vagy tán a regénybeli Mariska eredetije. Mindenesetre Gárdonyi úgy vélte, hogy ez a harmadik azért világra jön, már csak azért is, hiszen az értelemnél erősebb ez az akarat. Meg is jegyzi Mikes Lajos kritikájának margóján, hogy „aki a regényt elég ésszel olvassa, tisztában van a véggel is”. Ugyanis Mikes szerint Miska újabb és újabb kifogást talál majd, hogy a döntő lépésre ne szánja el magát. Az író véleménye éppen az ellenkező.

Érdekes ellentétet képez ezzel az 1904-ben írott Ábel és Eszter. Ez a „regényke” nem azt a sorozatot folytatja, melyben a Gárdonyi-hősök, ha némi vívódás után is, de félrelökik a társadalmi szokásokat, és egymáséi lesznek, szerelmükért mindent feladva. Ahogy Cecey Éva elszökik a királyné által kívánt, szülei által előnyösnek ítélt vőlegénye mellől, hogy a jobbágyfiú Gergelyé lehessen; ahogy Zéta a rabszolgaságot vállalja, hogy Emőke közelében élhessen; ahogy Emőke a halált vállalja, hogy hite szerint a túlvilágon szeretett urát szolgálhassa; vagy ahogy Mariska mindent felad, hogy lelki szerelme társa lehessen. Nem így az Ábel és Eszter hősei. Vezénylő elvük az a többször elhangzó mondat: „Gondolkodjunk csak nyugodtan!” így eltelik életük jó része: megházasodnak, elkerülve az esetleges közös szegénységet, gyermekeik lesznek, s mikor Eszter özvegy lesz, Ábel, akit a férj temetésén a megjelentek rokonnak véltek, felveti a szégyenteljes kérdést, hogy Eszternek jó férjet kell találni. Erre a vérig sértett Eszter poltronnak nevezi régi szerelmét, és bezárja ajtaját előtte. Legalábbis így végződött a mű az Új Időkben. Viszont a lap olvasói kikövetelték a boldog befejezést, s ehhez talán a kiadó is ragaszkodott. Meg is tehette, hiszen ekkor már Gárdonyi a Singer és Wolfner cég írója, később úgy érzi: foglya. Tehát mikor könyv alakban napvilágot lát a regényke, már két fejezettel hosszabb, melyben a hősök megöregedve egymásra találnak. És a kötet elején ott van egy édes-bús bevezető egy fehér sírkőről, melyen két nevet látni csak, és megtudjuk: a síron daloló fülemüle énekének szövegét olvashatjuk. Ez nem túl gárdonyis szöveg, mint ahogy a záró fejezet sem. Hiszen az író ekkor már túl volt azon a tapasztalaton, amely a nagyvárosba költöző, s ott kisemmizett, derék idős ember, Az öreg tekintetes sorsának megrajzolására késztette. Csak hát még egy tapasztalat is az övé volt: mit jelent egy kiadó állandó, lekötelezett szerzőjének lenni.

676