Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Valerij Zalotuha: A muzulmán

úgy elkapta a nevetés, hogy még derékból is előre hajolt, és nem is értette rögtön, hogy mi történik, amikor Kolja hirtelen erősen és szorosan a fejére húzta a vödröt.- Uú-ú! - zúgta tompán, fólegyenesedett és fölemelte a kezét, hogy levegye a fejéről a vödröt.

De Kolja nagy reccsenéssel már kiszakított egy kerítéslécet, tiszta erőből meglendítette, és a bátyja fejére húzott vele. Fegyka nem esett el, de megroggyant a lába. A második ütést oldalról kapta, jobbról, és félig meghajolva, oldalazva, tarisznyarák módjára balra szaporázta lépteit. Egy ugyanilyen, balról kapott ütés megállította és visszatérítette eredeti helyére.- Kolja! - kiáltott fel Szonya néni, a földre dobta a vízhordó rudat és a vödröket, és rohant Koljához.

Kolja eldobta a kerítéslécet és bűntudatos képpel az anyjára nézett.

Fegyka a fejét csóválva, nagy nehezen lehúzta a horpadt vödröt, és nyúzott pofázmánnyal, vérben forgó szemmel, ökölbe zárva és kinyitva a kezét, nekiment Koljának. De az megelőzte, menet közben a háta mögé emelve a kezét, odarohant hozzá, és pontosan az arca közepébe vágott. Fegyka szétvetett karral a ribizlibokrok közé hanyatlott.

Zavaros volt a reggel. Fegyka, sittes szokás szerint guggolt a házuk előtti pad mellett, a pádon pedig egy nagy zöld üveg és egy pohár állt. Fegyka maga sodorta cigarettát szívott, dühödten hunyorgott, a pofacsontján rángtak a rágóizmai, és hangosan sóhajtozott. Olyan szépen mutatott, mintha valami régi, rozsdás csövön húzták volna keresztül: a homloka, a képe és a füle, ahonnan lejött a bőr, vérsavót nedvedzett, az orra föl volt dagadva.

A keresztapja bontakozott ki a ködből. Menet közben komolyan köszönt és a padra ült, mintha nem vette volna észre sem a Fegyka pofázmányán történt változásokat, sem a zöld üveget.

Fegyka nem fogadta a köszönést.

Egész Arzsanovka tudta, hogy Kolja megruházta tegnap a bratyóját, és az eseményre való gondolatokkal aludt el a falu. Mert volt mire gondolni. Egyrészt, az jó, hogy Fegyka végre megkapta a magáét; jó, de kevés volt, kaphatott volna többet. Az is jó, hogy az édes testvére adott a pofájára, tehát az Ivanov házon belül marad az ellenségeskedés. De féltek az arzsanovkaiak, hogy még gusztust kap rá Kolja, és Fegyka útjára lép, és elkezd mindenkivel verekedni. Ez rossz lenne. Az meg végképp rossz, ha összeáll a két testvér. De ez aligha lesz. A legvalószínűbb, hogy most egymást fogják ölni. Erre a következtetésre jutottak az arzsanovkaiak az esti beszélgetéseikben, és ezzel feküdtek le.

A testvérek keresztapja a legaktívabb módon részt vett ezekben a beszélgetésekben — a verekedés hírét is ő hordta szét a faluban, de most látszatát sem adta, hogy tud róla. Gyors pillantást vetett Fegykára, és megszólalt:- Fegyka, észrevetted, hogy jár itt valaki egy vörös Zsigulival és folyton a házatokat nézegeti?...- Zsaruk, engem hesszelnek - legyintett egykedvűen Fegyka és ingerülten megkínálta az öreget: - Tölts magadnak, mit ülsz itt?- Vodka? Tiszta szesz? - kérdezte az öreg, miközben pohárba öntötte a zöld üvegből a mennyei, tiszta folyadékot.

641