Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Valerij Zalotuha: A muzulmán

- Nahát Kolja, tisztára debil lettél ott náluk! Vicceltem, érted?

Kolja zavartan elmosolyodott. Pár percig szótlanul mentek, de Verka nem hiába öltözött ki és bújt el a bolt mögött, hát ki is nyitotta a száját, azon gondolkozva, mit kérdezzen, hogy meginduljon a beszélgetés, kigondolta, és ezt kérdezte:- Kolja, és tényleg Abdulának hívtak ott, Afganisztánban? Szóval, most Abdula vagy?

Kolja elmosolyodott, egyáltalán nem sértó'dött meg, csak kijavította Verkát:- Abdalla.- Nagy különbség - mondta gúnyosan Verka.- Abdalla - így helyes.- Helyes, nem helyes - húzta el a száját Verka. - És ezt le lehet valahogy fordítani oroszra? Hát, mondjuk például, oroszul Iván, amerikaiul viszont John... Oroszul az Abdula, az hogy lesz?- Abdalla, azt jelenti, hogy... Isten embere... — válaszolta Kolja.- Szóval, istenes ember? - kérdezte Verka, és közben úgy izgett-mozgott a bakon, mintha tűbe ült volna, mindenestől csavarta valami. Kolja bólintott.- Szóval, istenes ember? - ismételte meg Verka.- Istenes ember - helyeselt nyugodtan Kolja. Nem látta Verkát, nem látta, mi megy benne végbe.- Aha! - kiáltott fel hirtelen Verka. - Szóval istenes ember vagy, mi pedig a ganéban fetrengünk itt? - És hangosan a lóra kiáltott: - Hő-őü - olyan hangosan kiáltotta, hogy a falu másik fele is meghallotta.

Kolja meghúzta a gyeplőt és értetlenül Verkára nézett. Az leugrott a szekérről és a vityillójukhoz futott. Futott és közben magában dünnyögött, káromkodott.

Kolja sokáig nézett utána, és értetlenül elindította a lovat.

Nem ért messzire, amikor Verka hirtelen megállt, utána nézett, és szinte kétségbeesett volt a tekintete.- Ko-olja! - kiáltotta, de Kolja nem hallotta.- Kolka! - ismételte még hangosabban, és az egész falu hallotta a kiáltást, csak Kolja nem.- Abdula! - kiáltotta ekkor, és Kolja megfordult, s a ló is megállt.

Verka odafutott a kocsihoz, és a száját elhúzva, s anélkül, hogy Koljára

nézett volna, a futástól lihegve, és igyekezvén egykedvűnek látszani, ezt mondta:- Különben... Azt... Mondd meg anyádnak, hogy ma ügyeletben leszek a állattenyésztő telepen. Eldugtam neki két zsák kombinált tápot...Meg különben is...

De ezzel nem volt vége a napnak, úgy látszik, ez egy ilyen nap volt; mintha csak Fegyka kedvenc mondásához igazodott volna, miszerint „Ha leesel a szekérről, akkor a villa is a seggedbe megy”, mert az Ivanov házban veszekedéssel, botránnyal, majdnem verekedéssel ért véget a nap. Ahogy általában lenni szokott, először minden csendes, békés volt.

Csendes, békés, szinte már otthonos hangulat uralkodott este az Ivanov házban. Kolja a rokkát javította, amelyre egyszer ráesett Fegyka és összetörte,

633