Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Sárándi József: Emlékeim egy fürdőhelyről jövő, jelen és múlt időben

Még a gengszterváltás utáni években is hallottam orrhangon előadott washingtoni tudósításait a rádióban. Le mertem volna fogadni, hogy neve a 2001- es Újságírók Évkönyvében is benne lesz. Ez csupán föltevés. Benne van. Az egész nem igaz, álom. Aki nem hiszi, járjon utána. Csak fekszem, és kitalálom.

Ott és akkor viszont „hozzáérései” következményeként a karcagi férfi - ígéretéhez híven -, immár közkívánatra derékon kapta gyöngéd szatírunkat, s a kapálódzó fazont valóban kivágta a medencéből. Az aszfalton nyomdafestéket nem tűrő szavakkal adta tudtára, hol a helye, s egy jól irányzott seggbe rúgással indította új, ismeretlen célállomása felé. Szánalmas látványt nyújtott a szerencsétlen, ahogy az alkonyi képből megszégyenülten kibukdácsolt.

Ai'endkívüli eseményt közönségsiker koronázta. A családjához visszatérő férjet ugyanis a fürdőzők megtapsolták.

A csónakmester, aki szemtanúja volt a történet záró mozzanatának, kifogásolta barátunk „önbíráskodását”. Szerinte szólni kellett volna a fürdőrendőröknek, ők törvényesen csíphették volna nyakon a rendetlenkedőt.

Maga csak ne beszéljen a törvényességről - szólt rá emelt hangon a tömegből valaki -, hiszen tudhatja, milyen „elnézőek” az itteni zsaruk. Csakhogy folt ne essék a fürdő jó hírén, hagyták volna büntetlenül futni ezt az aberrált pasast. Az viszont igaz: maceráit így is, úgy is, folytatja majd másutt, ahol még nem ismerik.

Az emberek helyeselték a csónakmesternek visszavágó érvelését, természetesnek ismerve el a kun férfi által végrehajtott, gyors lefolyású népítéletet.

Vacsora után szobánkba térve megtartottuk a Megbékélés Házában részünkről nem szokásos sajtószemlét. Napközi észleleteink, itt szerzett tapasztalataink ugyanis bőven szolgáltak gondolkodni és beszélni valóval. A szombat este kivételesnek számított. Belefáradtunk élményeinkbe. Kikapcsolódni vágytunk kikapcsolódásra szánt időnkből.

Kezembe akadt a Református Tiszántúl, az egyházkerület lapjának 1998- as szeptemberi száma. Ötödik oldalán bukkantam rá a címével is telitalálat tudósításra: Hittel az elesettekért. Keresem a szerző nevét, de ő szerényen a T M. szignó mögé rejtőzött. Az újság utolsó oldalán, a szerkesztőbizottság tagjai sorában lelem meg a névjel tulajdonosát, Telepóczki Mártát.

Az alábbiakban - részleges érintettségem ürügyén - tudósításából másolok ide egészet képező részleteket, utólag kérve elnézését a tények önkényes átrendezése miatt.

Ismételve nyomatékosítom a kettős múlt idejű címet, melyből remélhetőleg sokunk jelen, s jövő ideje is felnövekedhet.

HITTEL AZ ELESETTEKÉRT

,A hit megtartásának és a segítés szolgálatának kettős parancsát követő Johannita Rend Magyar Tagozatának tagjai a Nagytemplomban tartották meg június 12. és 14. között a ’93. évi Lovagi Napokat.

A rend Keresztelő Jánosról kapta nevét és a XI. században alapították Jeruzsálemben a zarándokok ellátására, gyógyítására. Később a pápa kívánságára fogtak fegyvert a Szentföld védelmére. A mohamedán támadások következtében először Ciprusra, Rodoszra, aztán V. Károly jóváhagyásával Málta szigetére kerültek. A reformáció idején az északi tartományok protestán606