Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Tar Patrícia: Struktúra és identitás

a Város meghódítása -, azaz saját szavaival: hogy tovább lásson a szó közvetlen térfogatán.

Garren Péter író, a ciklus egyes részeiben különböző' szerepet játszik. A Zendülőkben egy személytelen elbeszélővel van dolgunk, egészen a ciklus negyedik részéig (Sértődöttek, A Hang), ahol Péter egyes szám első személyű elbeszélése megkezdődik. A külföldi fejezetek zárását jelentő távirattal újból a megnevezetlen narrátor veszi át a szót, s ez már nem változik (kivéve Ábel és Péter naplóbetéteit) a szöveg végéig. Zártabbá teszi a szerkezetet, hogy a regény implikálja annak feltételezését, hogy Garren Péter regényszövege, voltaképpen önéletrajzi regénye az, amit a kezünkben tartunk (Ábel naplórészlete említést tesz Péter „műfaj nélküli” regényéről, melyben a szereplőknek adott fiktív nevek valóban megegyeznek a regényciklus alakjainak elnevezéseivel). Ez a fentebbiek értelmében bír jelentőséggel, hiszen az identitásképzés, az értelmezett tapasztalás nem jelen idejű elbeszélés, hanem a múlt megtapasztalása. „Az elbeszélés időtapasztalásból való értelemképzés, mely az időből értelmet alkot”4 — a múlt, jelen és jövő egy jelentésben való fölmutatása, mely jelentés értelmező, tehát identitásképző funkcióval bír. Adott tehát a lehetőség, hogy a serdülőkori, s a város múltjával foglalkozó részeket is Péter szövegeiként interpretáljuk, azaz neki tulajdonítsuk az analogikus struktúrákat implikáló retorikát - lásd például az árulás, sértés, betegség fogalmak több szinten való egyidejű, toposzszerű működtetése -, melynek végcélja a narratív struktúra kiépülése. Jörn Rüsen kategóriáit segítségül híva a hagyományos és a példaszerű történeti elbeszélés dominanciája ismerhető fel a szövegben: hagyományossá annyiban, amennyiben a változásban örök értelmet mutat fel; s példaszerű, mert ezt az örök állandót kőnkretizációiban ragadja meg. Péter útja megpróbál szembeszegülni a tömegember hagyománynyal szembeni értetlenségével, sajátos anakronizmusával, a történeti tudat hiányával

.5 A problematika tehát ebben a regényben is az individuum, az individualitás fenyegetettsége. Az individualitásé, mely egyben az európai örökség veszélyeztetettségét is jelenti, hiszen Márainál az „európaiság”, az európai tradíció az emberi szellem, kultúra terméke.

Garren Péter magánya és feladata ugyanazt jelenti: az írás mint életmód az állandó kívülállást, távolságtartást feltételezi. Péter magányos, önálló - mind a banda tagjai között, a Sportpalastban, Karnakban - egész útja során. Ez a magány választott, a különbözni-tudásnak, az egyéniségnek, a különállásnak tudatos őrzése, az önálló gondolkodásé, ami az egyetlen hiteles magatartásforma a „konzumnihil” fenyegetésében. Az utazó emellett nem szabad, teljesen át kell adnia magát a műnek, feladata van, melynek lényege a megfigyelés és rögzítés, számadás: „S ezt a feladatot akkor is el kell végeznie, ha a Város és a Család már csak virtuálisan létezik.”0

A valósággal szemben kialakított magatartás, az írás felelősségének és az írásnak mint életmódnak a gondolata a naplók, a versek, regények Márai-ké- pével rokonítják az utazó írót, azaz Péter a szerző trópusa egyben. Rónay László elemzi a Márai-szövegekben jelképpé transzponált magányt”, azt az élethelyzetet, mely az írót képessé teszi arra, hogy függetlenségéből és távolságából ironikusan bíráljon. Az életet irodalommá tenni, ,irodalomba preparálni” erkölcsi magatartás: „A magatartás, az az írói attitűd, a szemléletnek kínos beállítottsága a vízióra, a »másik látomásra«, mely emberek és jelen540