Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Fűzfa Balázs: A másik irodalom

A hagyományos olvasás, vagyis betűolvasás igen drága mulatsága az emberiségnek: négy év, amíg egyáltalán, nyolc év, amíg valamennyire, s legalább húsz, amíg igazán, értve, komolyan és méltósággal megtanulunk olvasni. S tesszük mindezt egy meglehetősen bonyolult közvetítő jelrendszer, az ábécé, a szónyelv segítségével. Ráadásul még ekkor is csak 60-80 oldalt olvasunk óránként, elképesztő lassúsággal, betűről betűi-e, szóról szóra haladva. A szóbeli megértés hibaszázalékáról pedig nem is beszélünk, hisz arról szól a fél világirodalom.

Az olvasás digitalizálása felé az első lépéseket az újságok tették meg, amikor keskeny hasábba kezdték tördelni az oldalakat. Ettől kezdve ugyanis az olvasó már nem betűket és szavakat fog fel lineárisan, hanem egyetlen pillantással átlátja a sorokat elejüktől a végükig, sőt, olykor már szövegtömböket lát, több rövid sort együtt.

Ekkor lényegében képként fogja fel a szöveget. (Ezért lehet olyan érzésünk, hogy egy újságot húsz perc alatt elolvasunk, és nagyjából minden benne közölt információról tudomásunk is van. Betűről betűre haladva, oldalszélességű sorokban valószínűleg egy fél nap is eltelne egy 32 lapos újság elolvasásával.)

A szövegben rejlő információk befogadásában a képszerűen olvasó embert nem zavarja a betűolvasás mérhetetlen technikai lassúsága. (Az agy ezerszer több információ vételére is képes lenne adott idő alatt, csak hagyományos olvasástechnikánk kezdetlegessége kényszeríti „lustaságra”: állandóan várakoznia kell a szemünkből érkező, öt-tíz betűt,Ábrázoló” képekre, amelyeket aztán még össze is kell rakosgatnia, hogy értelmük legyen; holott az agy egész könyvoldalnyi szöveget képes lenne azonnal feldolgozni, ha az egyszerre jutna el hozzá, képként.)

Ezen a felismerésen alapszik a gyorsolvasás technikája, amelynek elsajátításával megötszörözhető-tízszerezhető az olvasási sebesség, ráadásul megduplázódik az információbefogadás hatékonysága is. A hagyományos olvasás és a digitális olvasás közötti átmenetet a gyorsolvasás jelenti.

A betűolvasás tehát nagyon-nagyon rossz hatásfokú találmány, épp ideje megszabadulnunk tőle. (Ma is vannak olyan képi kultúrák, amelyek a vizuális információ-átadásra építették gondolkodásukat. A közlés gyorsaságában csak most, a digitalizálással kezdjük utolérni őket - akiket egyébként mélyen lenézünk „primitívségük” miatt -; hisz ők néhány rajzvonallal és/vagy színnel hosszú történeteket tudnak átadni, „elmesélni” — egy pillanat alatt! — egymásnak anélkül, hogy megszólalnának: vagyis már régesrég digitalizálták egyéni és közösségi információs csatornáikat!)

A közeli jövőben bizonnyal átalakul az olvasás és az írás, és végre átalakul majd a tudás szerkezete is: nem holt anyagot kell megtanulni és tudni többé, hanem a keresés lesz a tudás. Azokat az algoritmusokat kell megtanítani és megtanulni, amelyek segítségével a ma kisdiákjai minden számukra fontos információt el tudnak érni másodpercek alatt (ehhez a technikai feltételek már most adottak, csak még nem tömegesek). A nagyon közeli jövőben végre érvényessé válhat a Szent-Györgyi Albert-féle törvény: nem a könyvet kell tudni, hanem azt, hogy melyik könyvet - melyik DVD-t... - kell leemelni a polcról.

526