Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Jaan Tätte: Kereszteződés a főútvonallal avagy mese az aranyhalacskáról
amoda. így ni. Kényelmesen elhelyezkedtél? Akkor most kérdezz. Ne tarts semmitől. Kérdezhetsz egész ostoba dolgokat is. Kérdezz. Laura : Miért viselkedik így Roland- dal szemben? Osvald: Roland az a fiatalember, aki veled van? Laura:Igen. Osvald: Nem tudnék vele mit kezdeni. Laura : Nem is kell vele semmit sem kezdenie. Bejött ide két ember, és segítséget kért. Osvald: Es meg is kapta. Miért aggódsz annyira azért a fiatalemberért? Medvék nincsenek ezen a környéken, rajta pedig jó meleg kabát van. Laura : Szeretem őt, ő pedig engem! Osvald: {Szünet.) Lám, máris a szerelemről beszélünk. Épphogy csak találkoztunk, nem tudjuk még egymás nevét sem, de már a szerelemről beszélünk. Laura : Maga semmit sem tud róla. Igazán remek ember. Nagyon boldog vagyok vele. Számomra ő az ideális férfi. Osvald: (Szünet.) Kezdjük a végéről. Próbáld megérteni, mi fog történni. Laura: Semmi sem fog történni! Egyszerűen nem értem magát. Osvald: Tudsz te arról, hogy már egy hónapja ebben a szobában éled az életed? Hogy számodra itt minden ismerős? Hogy a saját szívdobogásod is ismerős? Hogy az a villanykörte ott a mennyezeten ismerős a számodra? Hogy az a hajtincs az arcodon ugyancsak az? Vagy amott az a két lábbeli? Érted te ezt? Hogy az a póz, ahogyan ott ülsz, ismerős a számodra? Hogy az a kéz, azok az ujjak, azok a körmök mind ismerősek a számodra? Érted te ezt? Érted, mire célzok? Itt ebben a szobában rajtad kívül már egy hónapja nincs semmi más. Itt minden csak rólad beszél. És én azt hallgatom, azt látom, azt érzem. A magam számára itt már nincs is tér. Amikor negyed órával ezelőtt beléptél ebbe a szobába, számomra az olyan volt, mintha nem is történt volna csoda. Az a hűvösség, az az erdő- és mohaillat, amit magaddal hoztál, és amivel a hajad még most is tele van, az áradt belőled minden nap, én attól itatódtam át, attól itatódtak át a falak, a padozat, a mennyezet, a ruháim. Te lélegezted el a levegőmet. Számomra a lázas állapoton kívül nem maradt más. Laura: Várjon. Osvald: Többé már nem szükséges várnom. Kivártalak. Laura: Nem, nem. Én akarok beszélni. Osvald: Beszélj. Kérlek, beszélj. A hangod az egyetlen, ami eddig titok maradt a számomra. Laura: Oh, istenem, istenem. Hogy is mondjam? Legjobb az őszinteség. Bár nekem ez kissé kellemetlen. Mondja csak, tartanom kell magától? Osvald: Beszélj, beszélj, beszélj. Laura: Kérem, válaszoljon. Osvald: Most így négyszemközt megmondom neked, nem vagyok hülye, hogy megerőszakoljalak. Égyébként tényleg meg akarlak érinteni, de ez nem tartozik ide. Csináljuk azt, hogy most mindjárt megérintelek, és utána már semmi okod rá, hogy e tekintetben jobban félj tőlem, mint ahogy azt most gondolod. De arra kérlek, mondd nekem 438
