Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Neszlár Sándor: Curriculum Vitae

Makacs fiúként reagálok anya testére. „Mi az Isten?” kiált fel apa. A kettesszámú. Nekem kettő van, ezt nem értem, de nyugtatgatnak, ahogy anyát is, majd meg fogom egyszer érteni.

Megesik a szívem az asszonyon. Döntök, bár már állítólag meg is van ez írva valahol. Megyek, illetve jövök. „Ha menni kell, akkor menni kell.” Ezt apa mondta, az egyes számú.

Bár elég furcsa még ez az istálló, de itt akik engem néznek, azt mondják, a világot váltom majd meg! „Csillagom, csak miattad jöttünk!” Mondja az egyik, bár nem túl szimpatikus. Apát keresem tekintetemmel, farigcsál valamit, bazsalyog. Anya is mosolyog.

„Lehet ezt ám így is?”- 4 A nevem Lónyai Lilla. Ezerkilencszázhatvanöt szeptemberében születtem. Európa közepén, Budán.

Anyám, Váradi Katalin születésem közben költözött a szentek közé. Vallását, örök tiszteletbül felvéve, az igaz református hitben nevelkedtem.

Apám, Lónyai P. Éter, anyám halálán elkeseredvén, önnön halálát választotta. Egyszem lányának gyönyörűsége helyett.

A szépségemet kihasználva kezdtem űzni a legősibbnek mondott női hivatást. Testem árulva kerestem kenyerem.

Engem sem kerülhetett el a végzet, életem huszadik évében fiúgyermeknek adtam életet. Apám után Éternek neveztem el. Ettől fogva nem egy, hanem két éhes szájra kellett gondoskodnom. A legjobban azt a hetet szerettem, amikor nem mehettem dolgozni, ilyenkor minden időmet Éterkével tölthettem. Nagy és kemény nélkülözések között sem tudtam biztosítani szegénynek a mindennapi betevőt. Óriási kínszenvedések közepette, de saját érzéseimet megtagadva, a közeli apácákra bíztam egyszem fiam nevelését. Amikor csak tehettem, mindig meglátogattam.

Bár nem csodálkozom, de úgy érzem, a nővérek ellenem fordították a fiamat. Hiába a gyakori látogatások, anyagi - nem is csekély - juttatások: fiam ellenem fordult.

Egy napon, egész jó nap után, fiam állított be hozzám. Már nem ismert fel. Sok pénzt, nagyon sok pénzt akart fizetni. Én persze elutasítottam.

Pár hónap elteltével hallottam csak, hogy kikezdett az egyik fiatal apácával. A pórul járt nem titkolhatta terhességét. Magamban persze örültem, minek nevelték édesanyja ellen.

Örömöm mégsem lehetett hosszú életű. A kór támadott meg, vendégeim tudták ezt, alig-alig akadt munkám.

Nem is tiltakoztam, mikor Éter bukkant fel, és tett nagyon kedvező ajánlatot. Az éhség nagy úr.

Gyönyörű volt, szebb, mint az apja. Csak utána értettem meg az élet értelmét. Már régóta szeretlek, mondta, jobban, mint az anyámat, és jó volt veled. Nagyon jó!

Azóta nem láttam. Egy hatalmas kórterem négyeskéje lettem, és mikor türelmesen, mikor türelmetlenül várom a végem.

42