Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Prágai Tamás: A prédikáló szék
gyökér (Szent László vagy Tündér Ilona füve) és a kassai rózsa; de már Mátyás visegrádi kertjének eredete félhomályba vész hársfasoraival és a királyi pincék tetején található függőkertekkel, mely viszont a maga korában egyedülálló jelenség hírében áll, valóban pazar látvány lehet. Nem lehetetlen az sem (vagyis /elteszem”), hogy bizonyos fűszernövények, mint például éppen a rozmaring, a tárkony vagy a zsálya a régi kertben esztétikai tényezők is (a mus- kotályos zsályának például rendkívül látványos rózsaszín bóbitája van), vagyis - és ez a nyilvánvaló tény - bizonyos fűszernövények még a honfoglalással (vagy valamelyik honfoglalással! - kérlek, itt is bővítsd a kéziratoldalakat jegyzeteiddel, alapmű, amit László Gyula írt a témában) érkeztek Osztrardusz ablaka alá (ez persze szintén nem záija ki a középkori kertstílust nyilván jótékonyan alakító kolostorkertek hatását). Azon morfondírozom, hogy tulajdonképpen mindegy is, hogy miről írok, amíg Osztrardusz visszaérkezik, úgyis meg kell hallgasd az eszmefuttatásaimat, mert némiképp - el kell ismerd - kiszolgáltatott helyzetben vagy; ezt a könyvet én írom; esetleg letehetnéd (ez egyébként eszedbe ne jusson), ha nem lennél már régóta a szöveg megismerésére irányuló vágyad foglya, és/vagy mert még nem kötelező olvasmány (egyébként miért nem? hogy lehet, hogy még nem kötelező olvasmány?): úgyhogy lehet, hogy most a „pisztránghalászat magashegységekben” vagy „a házi gorilla táplálása” cimkét viselő, a témaáramban kedvenceim közt számon tartott anyaggal folytatom. Esetleg, ha frusztrálódnál, megengedem, hogy jegyzeteket készíts a margókra - ez kelthet benned olyan benyomást, hogy szerzőtárs vagy, sőt, ha becuppan egy olyan téma, amihez jobban értesz (pl. a kerttörténet), akkor akár hasznos adatokkal is bővítheted kiváló stílusban megfogalmazott soraimat. Ezzel a lehetőséggel viszont elégedj meg, gyakorolj önmérsékletet; egyébként is, mint P. mester mondja, aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja6; úgyhogy arra kérlek, hogy a szövegbe semmiképpen se javíts bele! Mit lát tehát mindebből a pompás növényzetből Osztrardusz? Még vissza se jött a szobába, ki sem nézett az ablakon a szemét! Már hatodik napja, hogy elindult Zárából; majdnem vízbe fulladt a Dráván való átkeléskor (a saját he- behurgyasága miatt); saját kérésére nem a bevett kereskedelmi úton, hanem a hívek által frekventált zarándokúton, Somogyvár érintésével igyekszik Buda felé; és akkor hajnalban eltűnik itt nekem, nem néz ki az ablakon, hogy (szemléletünket az övébe illesztve) végre pontosan megtudjuk, hogyan fest egy árpádkori kert! Igazán nézelődhetne már egy kicsit, és mindenről hangosan beszámolna: akkor nekem is lenne miről írnom! Azért ez kicsit különös, felteszem... Hoppá! Most látom, hogy ... De mégsem! Hát ez lett volna aztán a koppanás! Egy pillanatra komolyan azt hittem, hogy mégis besurran a szobába valahogy, az ágyon fekszik és az igazak álmát alussza, de most látom, hogy az összegyűrt takarót véltem Osztrardusznak! Hát ez nem igaz! Aszóba félhomályos (ez igaz); még alig pirkad odakint, és egyébként is kicsi az ablak; de ennyire mellélőni! És pont én, aki annyira büszke vagyok arra, hogy milyen világosan látom át a helyzetet! Ez már több mint túlzás, és ráadásul ennyire az elején — mert tegyük fel, hogy a szürke átlagolvasó is gondolkodik: Ha ez a főszer (vagyis az író - megj. és kiemelés tőlem, P.) - gondolja a szürke átlag 6 Gál 6,3 420
