Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Kecskés András: Sármányfuvola, báránycitera

(,fl bárány”). „Kicsi dalt fúj” az egyik, „belezendít” a másik. Micsoda világ ez? Természetes, tiszta, békés, derűs, szép, szelíd, hatalmas és végtelen. Zene szól benne: kozmikus harmóniába oldódik a fold és az ég szólama.

Kettőjük között: az ember. Szívén piros alma terem. Ez is a középkor színe. Ágon ül a sármány, ágon ring az alma is. Hangsúlyos felező nyolcasokban rebben a fuvola hangja, klasszikus jónikusokban zendül a mennyei citera. És a dal, a költészet, a szépség zengő közegében megértés, szívesség, önzetlenség, jóakarat ébred, az ághegyen kivirít a szeretet. Egyszerűek és párhuzamosak a mondatszerkezetek, mint a legősibb, titkokkal telített szövegekben. Találkozik a föld az éggel, az emberi világ az istenivel. Az „égi bárány” pedig akár Jézus is lehet ...30

Nem hiszem, mert nem tapasztalom, hogy Weöres ritmusjátékaiban ,p. versikék legnagyobb részének egyszerű, sőt együgyű a szövege”.31 Maga Weöres ezt másképpen látta. Hogy a költészetben a nyelv szavaival „oly remekművet lehet létrehozni, melytől az olvasóra delejes sugárzás árad és egész lénye más erőviszonyok szerint rendeződik, ez oly csoda, mintha egy tündér testet öltene előttünk” - írta.32 Saját műveinek tartalmi, gondolati töltéséről pedig így vélekedett: ,finnek a tartalomnak nincs logikai láncolata, a gondolatok, mint a zeneműben a fő- és melléktémák, keringenek, anélkül, hogy konkréttá válnának, az intuíció fokán maradva. Ezeket a páraszerű gondolatokat egy-egy versen belül többféle ritmus hengergeti, hol innen, hol onnan csillogtatva meg őket”.33

A ritmus, az ütem és a mérték ebben az összefüggésben nem járulékos elem, nem külső forma, nem esetleges, elhanyagolható „zengő keret”, még csak nem is szeszélyes, céltalan költői játék, hanem a világ esztétikai birtokba vételének nélkülözhetetlen eszköze.

Az Őskori himnuszok ciklusában Weöres így szólította meg „az ütem istennőjét”:

Alig érinted a fém-húrt: valamennyi hangszer belezendül, csörgődobokból, üvegpoharakból rebben a madársereg.

Még be se végezted a mozdulatot: tiéd az egész világ.

Az áthúzott című NAGYSAG-ot pedig azzal a kívánsággal zárta, hogy költői életműve „méret nélküli” legyen, azaz

se pompás, se szegényes: a mérettelen Istennek teremtésével közös ütemű.

Ami pedig az embereket illeti, Weöres szerint „egyetlen ember létezik, és ez Jézus.... Azért írok, hogy ezt a jézusi elemet valakiből, akárkiből, magamból vagy másból jobban kifejthessem..."34 Nem az a fontos, hogy az olvasók értik-e a verset, hanem az, hogy „az idegek borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben. ... Az olvasó, ha nem is tudja, borzongó idegeiben öntudatlanul érezze: a versből maga a szeretet süt rá, előtte nem maradhat közömbös”.35

És végül: a versek, Weöres Sándor versei arra szolgálnak, „hogy az emberi lelket ... az egyetemes és örök mértékre figyelmeztessék”.36 Sármányfuvola a földön, báránycitera az égen... Testetlen és romolhatatlan összhangjukban - Babits szavával élve - „Isten versének Ritmusa” zeng.37

350