Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - G. Kmoróczy Emőke: Így éltünk London-országban

csak a Nemlétbe vágyik. Megadóan alászáll a bányaliften vak-tornyának kút- üregébe, s elbóbiskolván máris a Mennyországban érzi magát. Egy kupec- forma pátriárka lép elé, s meginti: a Mennyben dolgozni tilos! Gidánk könyörgésére Péter bátyó mégis ajánl valami neki való elfoglaltságot: „felcsaphatnál utazó vigécnek, fehér cipőkrémben az Örök Jeruzsálem. Égi Borobudor, Új Mekka-Medina körzetben”. No, ez hiányzott még hősünknek! Mint akit darázs csípett, iszonyodva riad fel álmából (hát itt is? hát sehol sem szabadulhat a suviksztól?). Nem a néger nő-kolosszus, hanem Sir Mawk, a gombellenőr magasodik fölé ijesztően, szikrát hányó orrszőrmókjával, vízilókorbácsát suhogtatva, sztentori hangon üvöltve: „Ön alszik, ahelyett, hogy aranyozna! További intézkedésig rendelkezési állományban marad, és nem mutatkozik a templom környékén!”

Gidánk - elborzadva, hogy maradék torony gombjától is megfoszthatják - kettőzött odaadással lát munkához. Bármilyen méltatlannak is érzi jelen életét, mégiscsak fájna itthagynia ezt a siralomvölgyét, ahol oly jól elkínozzák egymást az emberek! Találnia kellene valamiféle olyan megoldást, hogy - ha nem is ingyenélőként, de nem is rabszolgaként - elboldogulhasson valahogy. A bűnözés szakirodalmát áttanulmányozva, botránykeltésre szánja el magát, hiszen „magasan kulturált társadalmunkban” csak a siker-koronázta gazembernek van rangja, és csak az él jól, aki nem becsületes munkával szerzi kenyerét. Beszerez hát egy marhakolompot és egy vízilókorbácsot, búcsúlevelet hagy asztalán. Másnap reggel elegánsan felöltözve végigoson Hajóhad Árkon - Berken és Közön, ki az utca sokadalmába, a munkába siető tisztes polgárok közé.

S aztán kezdődik a nemulass! Gedink éktelen zajt csapva kolompjával, korbácsával ráront a járókelőkre: ,Ébresztő! Indul a Vésztő-Okány-Pókláb- verőcei vonat! Utazik! Suvikszban! Fehér suvikszot árulni a Feketéknek!” Mást pedig más vonalra irányít (Dörömböljtapolca-Bélapátfalva—Verseg; Arács-Visonta-Abasó; Tápé-Koroncó-Kenderes-Karakószörcsög és így tovább). A meghökkent járókelők sóbálvánnyá meredve, engedelmesen felsorakoznak, s fanyalogva, de udvariasan érdeklődnek egymás vonatindulása után.

Lumbágóban futótűzként terjedt a hír, mi történik a Hajóhad utcában. Mozgósítást rendelnek el, s a megbabonázott járókelőket rabomobilok sora szállítja a tornyuk tövébe, majd lélek-egyenészek gyorsmosó gépeikkel győzködik őket, hogy valójában nem vigécek, nem kell suvickban utazniok. A Bulgakov Wolandjához fogható .fekete mágust” pedig lefogták a mentők, lefegyverezték, s begyömöszölték a párnázott dühöngőszállító autóba.

Gedeonunk megdicsőült. Elérte, amit akart: fejedelmi környezetben ébredt fel, fenyvesek között, egy luxus-medencével, teniszpályával felszerelt szanatóriumban, államköltségen. „Beérkezett” tehát — bízhatott benne, hogy azontúl a hálás társadalom tartja majd el. Bájos, fiatal kedvestündérek, Dearie-k lesték óhaját. Búcsúlevele felbontatlanul hevert éjjeliszekrényén, bizonyítva, hogy Lumbágóban még a bolondok végakaratát is tiszteletben tartják. Megnyugodott: „Nem vagyok elmeháborodott, tettemet értelmi képességeim teljes birtokában követtem el.” Kórlapját is megnézte, melyen az állt: „Gyógyíthatatlan. Gyógyterápiának toronygomb-aranyozás, nővér-sétáltatás, gógytenisz.” Tekintete messze révedt - a fenyők mögé magasodva boldogan fedezte fel a szanatórium kápolnáját, s felsudarasodó tornyának tetején a facér

281