Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Oliver Friggieri: Az első telefonhívás; A baba, amelyik nem beszélt

nyakkendőt és gyűrött inggallérja mindig kigombolva lefegett, kicsit eltakarva állát. Bő nadrágot hordott és régi szandált, amit sose cserélt le. Szabad idejében szivarozott vagy néha pipázott, hangulatától függően.

A pap a templomban tett vett, Konstanzu és Filoména korán ment. Fi- loména egy lottót vett, hátha a szerencse az útjukba kerül, és úgy lett, nyertek egy televíziót. Filoména örvendezett, de aztán eszébe jutott, hogy a férje nem szereti ezt a különös találmányt, mint ahogy nem szeretett semmit, ami a modern tudománytól származik.

„Mikor hozzák a készüléket?” - kérdezte Konstanzu rosszkedvűen. „Ha megnyertük, hadd vigyük. Ingyen van, megtartjuk hát” - mondta lemondóan.

Minden este leültek a televízióval szembe és elbűvölték őket a figurák, amelyek mozogtak. Hihetetlen, hogy szemed előtt láthatod a dolgokat, amelyek nagyon messze történnek. És mindent azonnal, késlekedés nélkül. Konstanzu lopva figyelt a modern világ ablakára, álmélkodott és félt, hogy ezzel hibát követ el.

„Ez gyönyörű, ez tényleg gyönyörű.” - mondta felesége boldogan. „Ugye nagyszerű időtöltés?”

„Igen, igen. El kell ismernem, igazad van!” - értett egyet az asszonnyal, „így észre se veszed az idő múlását.”

,M°ndtam neked, hogy éljünk úgy, mint más emberek. Vissza tudjuk hozni a régi időket, ha nézzük ezeket a képeket, amik távolról jönnek!” — mondta önbizalommal.

„Igen, igen, igazad van.” - folytatta az ismételgetést, kicsit zavarodottan korábbi viselkedése miatt.

„Talán vehetnénk egy telefont is!” - kockáztatta meg az asszony. „Öregszünk és kellene. Sose tudjuk, mi történhet.”

Mi történhet Filoména? Nem voltunk meg eddig nélküle?” - kérdezett azzal a bizonyossággal, amely nem vár választ.

„Öregszünk, gyerekünk nincs. Az egészségünk sem a régi, ha kell, bármikor orvost hívhatunk.” — folytatta.

„Igen, igen, igazad van.” - értett egyet a feleségével azután, hogy egy kicsit elgondolkodott.

Ma valami történik veled, azonnal hívhatod, és...”

„Igazad van. Sose gondoltam erre. De hogy működik egy telefon?”

Filoména elmondta neki, hogy mit kell tenni, hogy egy hosszú számot kell megtanulnia fejből, tárcsázni a számokat és várni a csengésre. így aztán bárkivel beszélhet, akivel akar.

„Ez minden? És mindenkivel beszélhetek, akivel csak akarok? Jó ötlet. Az emberek majd elkezdenek hívogatni minket. És bármikor beszélhetünk a barátainkkal.” - folytatta Konstanzu boldogan. Szeme felragyogott és széles mosoly jelent meg az arcán, amely már régóta nem volt látható. Konstanzu magányos életet élt és nem is próbálkozott, hogy barátságot tartson másokkal, barátok nélkül pedig nem lehet azt mondani, hogy teljesen boldog lett volna.

Felesége ránézett, kíváncsian leste az utolsó szót.

„Igen, igen.” — határozta el magát. Megvesszük.”

A telefon megérkezett, megtanulták a számokat kívülről: öt, hét, hat, három, hat, egy. Konstanzu minden darab papírra leírta a számokat, amit csak talált.

249