Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Török Gábor: Kép-özön-víz
halott rajongói és tisztelői. Mindannyian híres személyiségek: hercegek, grófok, katonatisztek, művészek. Az ősi európai kultúra „követei” utaznak tehát az óceánjáró gőzösön. Ezért sem véletlen, hogy közismert Verdi és Rossini áriákkal, vagy éppen nápolyi dalok éneklésével múlatják az időt. Amikor Erimo szigete már karnyújtásnyira van, és a gyászszertartás keretében felcsendül Aida búcsúéneke, váratlanul beköszön a ,képbe” egy arra tévedt hadihajó monstrum. A nyugalom perceit vészterhes feszültség váltja fel, s a katasztrófa rövidesen bekövetkezik. Nem kétséges, hogy Fellini egy világkorszakot, egy kultúrát, a művészetet és az Embert temeti. A látványos mutatvány részben tragikus, másrészt nevetséges. Alefotografált élet nevetnivalóan operaszerű, mégis sírásra ingerlő. Barokkos, mint ahogy a halálhaj ó-motívum is a barokk korból csempésződött be a posztmodern filmsivatagba. A virtuóz ,kormányos”, a nagy rendező legfeljebb azzal nyugtat meg bennünket, hogy nyilvánvalóvá teszi: mindaz, amit érzékelünk, csak egy film. Bátran stilizál. A térképeken jelöletlen Erimo szigetét rózsaszínes-lilás ködbe burkolja, az óceánt a Casanovában már megismert műanyag fólia helyettesíti. De az elidegenítő effektusok halmozása ellenére is lehet a nápolyi dalos, operettes, mo- narchiás giccsáradatot szeretni, mi több, bele is lehet halni ebbe a furcsa szerelembe. A film egyik epizodistája a nagy énekesnőbe, a feledhetetlen múzsába még holta után is reménytelenül szerelmes férfi egyetlen vigasza: a mozi. Luxusberendezésű kabinjának házi vetítőjében naponta többször is lepergeti azokat a rövidke filmfelvételeket, amelyeken az imádott nő pompás alakja, földön kívüli mosolya és a csábos szempár látható. A pergő filmkockák visszahozzák a letűnt időket, a fiatalságot, a szépséget. Hősünket nem érdekli, hogy a felrobbantott hajó egyre mélyebbre süllyed. Az ábrándos hősszerelmes derekáig, aztán a nyakáig ér a víz. De a film pereg. Végül hősünk és imádatának tárgya, a filmtekercs is alámerül. A mozit, és vele az embert is elnyeli az áradat. A Szép Európa, a művészet, a mozi nincs többé! Fellini virtuóz mester. Az elkedvetlenedő nézőket kicsit megvigasztalja, de rögtön ki is gúnyolja. Az újságíró és egy szörnyű bűzt árasztó orrszarvú túléli a katasztrófát. A két élőlény az Auróra nevű mentőcsónakon hányódik az óceánon. Nem kétséges, hogy a túlélést szimbolizáló képsor enyhén szólva groteszk színezetű. A csónak a stilizált hullámok hátán egyszer csak eltűnik a szemünk elől. Még sincs menekvés? Greenaway, a legújabb kori „angol barokk”, a posztmodern érzékenység legeredetibb képviselője 1991-ben filmesítette meg a Prospero könyveit, melyek közül rögtön az első A víz könyve. A nedveknek ellenálló borítású könyv sokáig volt víz alatt. Ezért elszíntelenedett egy kissé. A lapjain található csodálatos rajzok és szövegek kiszínezése és megelevenítése igazi kihívást jelent a filmrendezőnek. Greenaway él a lehetőséggel. A tengerek, folyók, viharok, árvizek, hajótörések, könyvek és emberek színes kavalkádjának eredetijét, az első könyvet a milánói hercegek adták Prosperonak nászajándékba. Greenaway mesterien idézi fel a régmúltat és lehel életet az élettelenbe. A néző egy ódon kötetben lapozva szemtanúja lesz a tomboló viharoknak, az egekig tornyosuló hullámoknak és a festői szépségű, de félelmetes zuhatagok robajlásának. A 191