Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Török Gábor: Kép-özön-víz
Kuroszava - paradox módon - minduntalan olyan esó'függönyt emel szemünk elé, ami nem árnyékolja be látásunkat. Éppen ellenkezőleg: hősei nem egyszer a felhőszakadásnak köszönhetik tisztánlátásukat. Ő nem a tisztítótűzben, hanem a víz tisztító erejében hisz. Filmjeinek gyakran előforduló motívuma a szűnni nem akaró, csaknem mindent szétrohasztó esőzés utáni váratlan kivilágosodás (napsütés), ami utalás a bibliai vízözönt követő újjáéledésre. A kiváló filmrendező ugyanis nagyon kedveli a dosztojevszkiji bűn és bűnhődés eszméjével is rokonítható képi metaforát, a zuhogó esőben történő megtisztulást, amit ügyesen felhasznál arra is, hogy a tényszerű leírásokat, történéseket filmszerűvé tegye. Főként ezért sikerült neki a kisepikái remeklésekből megrendítő erejű filmdrámákat alkotni. Jó példa erre az egyetemes filmtörténeti mércével mérten is kulcsfilmnek számító A vihar kapujában, amely a Nobel-díjas Akutagava két elbeszéléséből készült. A neorealizmus és a modernizmus (egzisztencializmus) stílusjegyeit egyaránt magán viselő filmdráma hősei - a favágó, a pap és a csavargó - úgy ülnek a kiotói várostorony, a Rashomon kapujában, mint valami víztemplomban, miközben a földre nehezedő sötét fellegekből lezúduló áradat félelmet keltő robajjal csapkodja a menedékül szolgáló szent hely korhadó tetőzetét. A film nézése közben olyan érzésünk támad, mintha az égszakadás örök idők óta tartana és a nyomasztó felhőzet sohasem akarna szétoszlani. De a sötét ég alatt is emberek élnek: mozognak, cselekednek, beszélnek. Az esőfüggöny által bekerített, azonos bűntényben érintett szereplők hitüket vesztve, kétségbeesve keresik az igazságot, ami persze sehogy sem akar kiderülni. Hőseink kibeszélik bűneiket, önkéntelenül is leleplezik saját hazugságaikat, és erkölcsi értelemben is megtisztulnak az esőzésben. A komor felhők alatt, a „halálban” kerülnek közelebb az élet értelméhez. A pusztító eső elpusztítja a pusztulást, lerombolja a rosszat. Amikor az említett bűnügyben érintett és a saját vétkét korábban letagadó, hat gyermekét csak nagy nehézségek árán eltartani képes favágó magához veszi az elhagyott csecsemőt, kitisztul az ég, és az eső eláll. Kuroszava nem feltétlenül az igazságot tartja fontosnak, hanem azt, hogy milyen módon lehet túlélni az igazság felismerését. Számára mindenféle magyarázatnál lényegesebb maga az élet. Egyébként is el kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Hazudunk társainknak és önmagunknak is. Hazudunk, mert gyengék vagyunk. De van, ami erősebb az embernél: a természet, amit a Kuroszava filmekben az eső fejez ki a leghitelesebben. A japán mester alkotásaiban az eső az emberi dimenziók fölé magasodó rend szimbóluma. A víz elnyeli, egyneművé teszi az erényeket és a bűnöket. Ezzel az egyenlőség irtózatos magasságaira irányítja figyelmünket. Egy pillanatra sem feledhetjük tehát, hogy Kuroszava azért avatja az esőt „főszereplővé”, hogy a gondolkodó és cselekvő ember méltóságát a természet méltóságához méije. Kaneto Shindo, a japán filmművészet másik markáns alakja a víz meto- nimikus és metaforikus értelmezésére is lehetőséget kínál a Kopár sziget (1961) című filmjével, az élni akarás mozgóképekbe sűrített himnuszával. A mű cselekménye egyszerű. A tengerből magányosan kiemelkedő földdarabkán csupán egyetlen család él, a szülők és a két gyerek. Helyzetük abszurd, mert hiába veszi őket körbe a végtelen tenger, a sós víz emberi fogyasztásra és 184
