Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Ilon Gábor: Víz és ember: adatok régészeti megközelítésből
Mint a hitvilág szerves eleme A fentiekben kifejtettek miatt teljességgel érthető, hogy a víz a hitvilág szerves összetevője. A víz ugyanis az ELET. (Lásd pl. a sumer Enki és Nin- hurszag című eposzt vagy az egyiptomi Halottak Könyve 17. fejezetét a teremtésről.) Ugyanakkor a HALAL-t is jelentheti, elhozhatja. Hiánya vagy túlzott bősége egyaránt. (Itt csak utalok az akkád Gilgames-eposz és a Biblia vízözönt taglaló szakaszaira.) Ezért áldozatot kellett hozni, adni a mindenkori „vízistennek”. Ez sokszor emberáldozatot, pl. rituális gyilkosságot eredményezett. Ilyenek az ún. láphullák. Példa erre a dániai Tollund tőzegmocsarában talált vaskori, kötéllel megfojtott férfi teteme. Emberáldozat feltételezhető az egyetlen hazai ilyen lelet, a Vindornyaszőlősön (Zala m.) kiemelt - és sajnos a régész kiérkezéséig elpusztított, ismeretlen korú egyén esetében. Sokszor - kisebb kérések vagy enyhébb bűnök esetén - elégséges lehetett (?) tárgyak áldozatkénti bemutatása. Számtalan bronzkori bronz kardot találtak a Kárpát-medence vizeiben, a legtöbbet - az intenzív mederkotrás miatt — a Dunából emeltek ki. Ezekről Mozsolics Amália írt több tanulmányt. Bizonyosra vehető, hogy ezek a „Víz Istenének” szánt áldozatok lehettek. A Rába Vas megyei szakaszán talán a csöngei kardlelet sorolható ebbe a kategóriába. Ilyen víz közelében megejtett áldozat, vagy csak a későbbi újrakiásást segítő tájékozódás miatt (?) volt forrás közelében a Gyűlafirátót-Pogánytelek I. (Veszprém m.) lelőhely 1911-ben, edényben talált bronz kincse. Vas megyében pedig klasszikusan ilyen eset a velemi Szt.Viden 1929-ben kiemelt aranykincs, ami a Szentkút-forrás mellől került napvilágra. A „vízisten” ábrázolására vagy a rá történő utalásra csak egyetlen új és vasi példát szeretnék bemutatni. A szombathelyi Jáki úti temetőben kb. egy évtizede - kriptaásáskor, s megjegyzem, hogy a Perint-patak ma innen csak kb. 300 m-re (!) folyik - agyagedénybe rejtett, közel 40 kg-os bronz kincsleletet emeltek ki. Ebben egy bronz lemezből készített diadém - méltóságjelző, a fej dísze — is volt. Díszítésének két alapeleme: a poncolt Nap (sugarak formájában) és vízimadarak. Az ilyen együtteseket a régészeti-művészettörténeti szakirodalomban napbárka-motívumnak nevezzük. ... Együtt tehát a két ősi és az emberi élethez szükséges elem! A motívum Európában a bronz- és vaskorban teijedt el. E képi megjelenítés eredetéhez — néhány sorral lejjebb - érdekes adalékkal szolgálok... A különböző mitológiákban, a hitvilágban más aspektusból is meghatározó szerepet játszik a víz. Azon kell átkelni, hogy evilágból túlvilágra jusson az elhunyt. Ismételten hangsúlyozom tehát; a víz elválaszt és összeköt. Sumer jellegű temetkezéseket ismerünk a Bahrein-szigeti feltárásokból. Ehhez tengerre kellett szállni. Gilgames is szól a bárkás temetkezésről. Az irodalmi hagyomány és a régészeti eredmények tehát hitelesítik egymást. A fáraók is bárkán utaztak a túlvilágra. Ennek eszközei — a lelkek szállítására alkalmas csónakok - a Kheopsz- és más piramisok közelében kerültek elő. Ezek - bizonyos mértékig — a korabeli valóságos hajókat mintázhatták. Közülük a világon a leghíresebb és máig a legrégibb ismert hajót a Gizában, Kheopsz fáraó nagy piramisának déli oldalán, 1954-ben lelték meg. Az 1244 db-ra szétszedett cédrusfa alkotmány méretarányos makettjének összerakása 14 évig tartott. A folyón a halott lelkének átkelését „lebonyolító” révészt, Kharónt nem 145
