Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám - Szentesi Zsolt: Létteliesség és léthiány dialógusa - történelembe ágyazottan
különösen a méhekkel való kapcsolata is utal. Akár Szabó Ló'rinc Mozart hallgatása közben című híres kései költeményének központi sora is fejünkbe idé- ződhet létszemlélete, világfelfogása kapcsán: „Non numero / horas nisi sere- nas!” - „Csak a derű óráit számolom”. Az önazonosságban leélt élet példaalakja ő. Figurája azért is fontos, mert a halálközelség érzés- és gondolatvilága is megjelenítődik általa: „Látjátok, így vagyunk. Bizony, ma énnekem nyergelte föl Szent Mihály a lovát, mikor ezt halljátok, már hanyatt fekve ügetek a hátán, pár napot még a siralomvölgyben, míg földet nem érek. A landolásig, ha mondhatom így.” (690) Ezzel különös távlatot kap mind leélt élete, mind személyisége, mind a többi szereplő (különösen Erka). Am létszemléletének megfelelően nem a tragikum, hanem a caritas eszméjével keveredő bölcs belátás, a megbocsátás, a szeretet és a derűs humor (amint erre a fentebbi idézet utaló mondata is utal) lesz a meghatározó szemlélet és viszonyulás számára. Ugyanakkor az teszi mélységesen emberivé, hogy neki is megvoltak, megvannak a (másoknak és magának utólag egyaránt bevallott) gyengéi, hibái. Ezért is oly ritka, hogy ítélkezzen mások felett, legfeljebb önmaga felett, „hisz ezerféle módon vétkezünk mind” (657) - mondja éppen ő. Roszkos Erka szinte mindenben az ellentéte az öreg Milotának. Befelé forduló, magányos, akinek egy korábbi küret miatt már gyereke sem lehet. Minden szempontból identitászavaros (apját sem ismeri). Neki minden tekintetben szerencsétlenebb, keserűbb, nehezebben megélhető sors jutott. Jó szándékú és jóakaratú, de akinek - akármilyen kétségbeesetten szeretné is - nem adatik meg a boldogság. A boldogabb, a teljesebb emberi lét utáni mérhetetlen vágyakozásában (csak az alkohol és az enyhe kábítószer tudja némelyest lelki-testi- szellemi görcsit, kezdődő skizofréniáját oldani) szinte tragikus figurává válik. Nagy írói fogás a két ellentétes figura (akik ennélfogva egyúttal két ellentétes elbeszélői módot, nyelvi síkot, diszkurzust, illetve gondolkodásmódot képviselnek, mégis képesek a folyamatos [közvetett] párbeszédre, sőt, a másik általi önmegértésre is) együttes narrátori szerepeltetése. S a megoldás maradéktalanul sikeresnek mondható (a fentebb már említett inkonzekvens részleteket leszámítva). A regény értékességének és szépségének egyik legmeghatározóbb eleme az emberi sorsok egymásba kapcsolódásának és elválásának, e permanens hullámmozgásnak a felmutatása, melyben a létezés legmélyebb sajátszerűségeire, ugyanakkor az egyedi individuális lét szépségeire és keserűségeire egyaránt ráismerhetünk. A regény horizontjában évszázadok és az egyes nappalok-éj- szakák örömei és bánatai, szlovákok és magyarok együttélésének mindennapi eseményei, valamint a történelem okozta alig gyógyítható sebek összekapcsolódnak, egymásba torlódnak. E különös, de mégiscsak ismert világban pedig időnként még a vérségi kötelékek, a családi hovatartozás kibogozása és felfejtése is lehetetlennek tűnik. Mindez pedig egy fentebb már vázlatosan bemutatott és elemzett bravúros, többfunkciójú regényszerkesztési mód, vagyis két, szinte minden tekintetben ellentétes, ám valahol mégiscsak hasonlóságokat is felmutató főszereplő alakján illetve közvetett értelmű dialógusán keresztül tárul elénk, egyszerre mutatva föl a szűk kisvilág és a tágabb horizontok állandó és megkerülhetetlen különneműségét és ugyanakkor korrespondenciáját. (Magvető, 2002) 1041
